Verés lett a vége, négy foga bánja

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére február 12-én 16 óra 22 perckor egy 18 éves férfi tett feljelentést, amely szerint őt 13 óra körüli időben három fiatal Vajszlón egy buszmegállóban megverte.

A beszerzett adatok alapján a fiatalok előző nap kezdődött vitája vezetett a bántalmazáshoz, a sértettet többször megütötte három ismerőse, aminek következtében arca feldagadt és négy foga kitörött, orvosi vélemény alapján 8 napon túl gyógyuló sérüléséket szenvedett. A kiérkező rendőrök a három fiatalt a Sellyei Rendőrőrsre előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták.

A 19 éves H. Tamás és két fiatalkorú társa ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Siklósi Rendőrkapitányság.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés