10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaVerte a Peac a Bácsbasketet

Verte a Peac a Bácsbasketet

Hatalmas csatában tudott győzedelmeskedni a hazai PEAC-Pécs női kosárlabda csapata a Bácsbasket Kft. ellen a női kosárlabda NB1 14. fordulójában. Az óriási hangulatú presztízsrangadót a második félidőre feljavuló hazaiak az utolsó másodpercekben nyerték meg.

A régi időket idéző nagyszámú, tomboló közönség buzdítása közepette indult a mérkőzés. Talán éppen a tekintélyes vendégdrukker hadnak köszönhetően zavarodottan kezdett a PEAC, amely az első percekben már komoly ponthátrányba került a rendkívül agilisan játszó vendégek ellen.

A Bácsbasket jól védekezett és remek ellentámadásaiknak köszönhetően 8 pontos előnyre tett szert az első negyed végére. (15-23)

A második etapban a hazai együttes mindent megtett, hogy utolérje ellenfelét, de az akarat nem párosult szép játékkal. A lányok egyébként, ha kellett csúsztak-másztak mindkét oldalon és bár a különbség csökkent a két csapat közt, a félidő végére még mindig a vendégek vezettek 28-33-ra.

A harmadik játékrész közepén azonban beérte ellenfelét a PEAC és az egál közeli eredmény meg is maradt a mérkőzés végéig. Hol itt, hol ott akadt valaki, aki hozzá tudott tenni a játékhoz. Váltakozva este a pontok mindkét oldalon, amit Barbour elégelt meg és egy Iványitól megszerzett labdával végigfutva a pályán először megszerezte a vezetést a hazai csapatnak 52-51-nél. Innentől a csapatok és a bírók a mérkőzést egy büntetődobó-versennyé változtatták, amelyben szinte percenként a másik csapat állt nyerésre.

Jeaschke utolsó másodpercekben szerzett kosarával már sokadszorra megszerezte a vezetést a hazai csapat. Ám a vendégeknek még maradt idejük egy dobásra, de Iványi elhibázta középtávoliját, így 64-63-ra nyertek a hazaiak.

A lányok idén még kétszer lépnek parkettre. Először 19-én idegenben a Zalaegerszeg otthonában hazai bajnokin, majd itthon fogadják a Vojvodinát Adria-liga mérkőzésen 21-én.
PEAC-PÉCS – BÁCSBASKET 64-63 (15-23, 13-10, 20-16, 16-14)

PEAC: Fűrész 10/3, Barbour 11, Dusanic 5/3, Horváth 12, Jaeschke 13. Csere: Czirják 1, Csutorás 3, Czukor 2, Szamosi 7/3.

BÁCSBASKET: Ruják 8, Török 6, Laczi 7/3, Dorogobuzova 11/3, Brumermane 8. Csere: Iványi 6, Kováts 6/3 , Pénzes 6/3, Kovács 5/3.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő