13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldVeszélyben az FHB-sok munkahelye

Veszélyben az FHB-sok munkahelye

Az FHB Jelzálogbank Nyrt.-nél és a vele szoros kapcsolatban álló FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-nél csoportos létszámcsökkentés végrehajtását tervezik, erről augusztus 15-én döntöttek a hitelintézetek igazgatóságai – tette közzé a jelzálogbank szerdán, a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A közlemény szerint a két hitelintézet haladéktalanul eljár a jogszabály szerinti kötelezettségek teljesítése érdekében, így értesítik a csoportos létszámcsökkentési szándékról a fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának befektetésösztönzési és szolgáltatási osztályát, illetve megkezdik a tárgyalást a bankoknál működő üzemi tanáccsal.

Az FHB Jelzálogbankban nemrég növelte részesedését kötelező nyilvános ajánlattétel révén a Takarékbank. A Takarékbanknak és a vele összehangoltan eljáró többi FHB-tulajdonosnak az ajánlattétel július 31-i zárultakor az alaptőkéből való részesedés alapján 86,76 százalékos, a szavazati jogok alapján pedig 86,96 százalékos közvetlen befolyásuk volt.

Az FHB Jelzálogbank igazgatósága a vételi ajánlat elfogadását javasolta a részvényeseknek. Álláspontjuk indoklásában kitértek arra is, hogy az ajánlattevő üzletpolitikai elképzelései az FHB refinanszírozási és jelzáloglevél-kibocsátási tevékenységének megerősítését célozzák. A társaság tevékenységei közül ugyanakkor a jövőben kikerülnek a kereskedelmi banki szolgáltatások, a csoportirányítói-szolgáltatói feladatok valamint a holding funkciók, mivel ezek mindegyikét az integráció más intézményébe csoportosítják át. Az integráció tagjai közötti feladat-átcsoportosításkor a duplikált és kapacitásigénnyel alá nem támasztott státusokat megszüntetik, ami nettó létszámcsökkentést valószínűsít 2017-2018-ban – írták még június közepén.

A Takarékbank, az összehangoltan eljáró személyek és az FHB bankcsoport egyaránt a takarékszövetkezeti integráció tagjai, a Takarékbank az integráció központi bankja.
Az FHB bankcsoportnak 2016-ban a nemzetközi pénzügyi standardok (IFRS) szerinti konszolidált beszámoló szerint 593,404 milliárd forint mérlegfőösszeg mellett 15,502 milliárd forint vesztesége volt. Idén az első negyedévet már 279 millió forint adózás utáni nyereséggel zárta a bankcsoport, míg a tavalyi első negyedévben 1,277 milliárd forint vesztesége volt.

Az FHB Jelzálogbank részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papírok a szerdai kereskedést 531 forinton zárták. Az elmúlt egy évben a 100 forint névértékű részvények legmagasabb árfolyama 596 forint, a legalacsonyabb 436 forint volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő