Vesztes trafikosok

Egyetért a Fidesz frakcióvezetője azzal, hogy kompenzálni kell a dohányboltpályázatokon vesztes trafikosokat.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken a Kossuth Rádióban arról beszélt, nem engedhető meg, hogy elveszítsék a megélhetésüket azok, akik eddig főállásban trafikot működtettek, de nem nyertek a dohányboltpályázaton. Közölte, a kormány keresi a jogi lehetőséget arra, hogy azok a trafikosok, akik eddig dohánytermék-kiskereskedelemből éltek, ne veszítsék el megélhetésüket.

Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta, egyetért a kormányfővel a kérdésben. Aki eddig cigarettakereskedésből tartotta fenn magát, tehát valóban trafikot üzemeltetett – bár nem sok ilyen ember volt az országban -, és indult a pályázaton, de nem nyert, azt kompenzálni kell – ismertette véleményét a politikus.

Jelezte azt is, annak a híve, hogy mindent, ami jogszabályszerűen nyilvánosságra hozható, azt bármilyen pályázattal kapcsolatban meg kell tenni az eljárások lezárultával.
Arra a felvetésre, miszerint több multinacionális cég is hirdetésben hívja a koncessziójogosultakat, hogy az ő üzletükben áruljanak dohányterméket, Rogán Antal azt válaszolta: a pályázati kritériumok világosak és egyértelműek voltak, azoknak meg kell felelni.

Arra a kérdésre, hogy a dohánybolt-tulajdonosok esetleges összeférhetetlenségének szabályozása – például a településvezetők családtagjai esetében – felmerült-e, a frakcióvezető úgy reagált: ez a felvetés több problémát szülne, mint amennyi eredménnyel járna.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés