Videoklip-pályázat indul, ürgékkel

Videoklipkészítő pályázatot hirdet 12-18 éves fiatalok részére a Vadonleső Program. A felhívásra nevezni az idei év emlősének választott ürge alakját megjelenítő, kortárs költők által írt versek feldolgozásával lehet.

Petőfi Sándor Arany Lacinak című híres verse óta a magyar irodalomban nem születtek olyan költemények, amelyekben az ürge szerepelne, ezért Gryllus Vilmos ajánlására tíz kortárs költőt kért fel a Vadonleső Program, hogy írjanak verset az év emlőséről. A Lackfi János, Tóth Krisztina, Szabó T. Anna, Finy Petra, Molnár Krisztina Rita, Kiss Judit Ágnes, Demény Péter, Babiczky Tibor, Ijjas Tamás, valamint Rutkai Bori tollából született új ürgeversek feldolgozására tett közzé országos felhívást KLIPPírozó ürgeversek címmel a Vadonleső Program – olvasható a szervezők közleményében.

A filmek tetszőleges technikával készülhetnek, a kikötés csupán annyi, hogy valamelyik új ürgeverset kell feldolgozniuk, megjeleníteniük a pályázóknak.

A készre vágott és forgatott, tetszőleges technikával készült, főcímmel és végefőcímmel ellátott, maximum 135 másodperces rövidfilmeket a felhívásban megadott paraméterek szerint kell elkészíteni. Erről bővebben a www.vadonleso.hu és a www.termeszetvedelem.hu honlapon lehet tájékozódni.

A pályázatra 2015 júniusa után készült, más fórumon be nem mutatott munkák nyújthatók be, egy pályázó maximum két művel vehet részt a versenyben.

A munkák beküldésének határideje október 15., az eredményhirdetésre és a díjak átadására november elején kerül sor, a legjobb alkotásokat pedig november végén egy országos gálaműsor keretében mutatják be a kiírók.

Az ürgéhez kapcsolódó sorozatot a Vadonleső Program a tíz magyar nemzetipark-igazgatósággal, a Földművelésügyi Minisztérium természetmegőrzési főosztályával, a nemzeti parki és tájvédelmi főosztályával, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve szervezi.

Hirdetés