6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaVihetik a kocsit is a pénzügyőrök

Vihetik a kocsit is a pénzügyőrök

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál nyilvántartott tartozás erejéig ingóságokat is lefoglalhatnak a pénzügyőrök. A dél- dunántúli régióban az ingóvégrehajtások során a traktortól a bárszékeken át, még koporsót is lefoglaltak a NAV munkatársai.

Jövedéki, és vámellenőrzések, gépjármű regisztrációs adóigazgatási eljárások, valamint operatív jellegű ellenőrzések (nyugtaadási kötelezettség, foglalkoztatotti bejelentés, árueredet vizsgálat) közben is megnézik, hogy az adózónak van-e a NAV-nál nyilvántartott tartozása.

A dél- dunántúli régió pénzügyőrei az év első félévében csaknem 224 millió forint tartozás végrehajtásáról intézkedtek, amelyből az eredményes ingófoglalás és az önként teljesített összeg megközelíti a 100 millió forintot. Ez majdnem 44 %-os arány, amely országos szinten is kimagasló eredménynek számít.

Március óta nyolcvan eljárásból 63 esetben történt sikeres végrehajtás, illetve önkéntes teljesítés, azaz négy végrehajtási eljárásból három esetben sikerült részben vagy egészben biztosítani a tartozást.

Az adósoknak lehetőségük van arra, hogy a helyszínen rendezzék tartozásukat. A félév során 63 végrehajtási eljárásból 28 esetben a vizsgált adósok azonnal kiegyenlítették tartozásukat. Legtöbbször néhány százezer forintos elmaradásokat rendeztek, de milliós összegek befizetésére is volt példa. A legnagyobb egyösszegű befizetés meghaladta a 7 millió forintot.

Megtörtént, hogy regisztrációs adó eljárás során adótartozás miatt lefoglalták a külföldről behozott gépjárművet. A legnagyobb értékű foglalások listáját egy 15 millió forint értékű John Deere mezőgazdasági vontató vezeti, amelyet alkoholtermékek lefoglalása követ, több mint 14 millió forint értékben. A pénzügyőrök milliós értékben foglaltak le tehergépjárműveket, ruházati termékeket, valamint állattenyésztéshez használatos eszközöket (sertésrekesztő fémkorlátot, fémkalodát).

Elmondható, hogy a lefoglalt ingóságok rendkívül sokfélék, előfordult LCD televízió, nagyobb tételben mobiltelefon, autógumik, számítástechnikai eszközök, tűzifa. A lefoglalt termékek közül érdekességképpen megemlíthető még a pizza kemence, bárszékek, asztalok, billiárdasztal, darts készülék, de egy temetkezési vállalkozó esetében kegyeleti tárgyak, koporsók, fejfák lefoglalásától sem tekintettek el a pénzügyőrök.

Ki kell emelni, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál nyilvántartott tartozás esetén egyéb intézkedések is történhetnek, többek között adóraktári engedély visszavonására is számíthat az, aki nem rendezi a tartozását.

A NAV lehetőségei szerint továbbra is megtesz mindent a tartozások csökkentése érdekében, bízva a fizetési fegyelem javulásában.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő