8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaVilágbajnok lett szakmájában egy pécsi bútorasztalos

Világbajnok lett szakmájában egy pécsi bútorasztalos

A világ legjobbjai között végzett két magyar fiatal a Sao Paulóban megrendezett szakmák olimpiáján, a WorldSkills versenyen. László Attila bútorasztalos aranyérmet, míg Csongrádi Dávid ezüstérmet szerzett az informatikai hálózati rendszergazda kategóriában – írta az MTI.

László Attila – aki jelenleg Pécsen él és dolgozik – elmondta: nem okozott számára nehézséget a pályaválasztás, hiszen családjukban az asztalosság apáról fiúra száll, édesapja és testvére is ebben a szakmában dolgozik. A 21 éves fiatalember önmagát úgy jellemezte, hogy nem a szavak embere, inkább a műhelyben szeret dolgozni, idegen tőle az a nyilvánosság, ami a versenyen elért sikerrel jár.

Elmondása szerint két éven át készült a világversenyre, a komódot, amellyel végül aranyérmet nyert, már nyolcszor készítette el. Tavaly Lille-ben részt vett az EuroSkills versenyen, az ott szerzett tapasztalatok birtokában vághatott neki a szakmák olimpiájának.

László Attila felidézte, hogy nagyon szigorúak voltak a verseny szabályai, mindenkinek pontosan annyi nyersanyag állt a rendelkezésére, amennyi a munkadarab elkészítéséhez kellett, így javításra egyáltalán nem volt lehetőség.

A komódszerű fiókos bútor elkészítésére 22 óra állt rendelkezésére, a szakmai zsűri naponta értékelte az egyes munkafázisokat, főként a felület megmunkálásának minőségét és a pontosságot nézték. A kiíráshoz képest az utolsó pillanatban is változtattak a feladaton, amelyhez a versenyzőknek alkalmazkodniuk kellett – jegyezte meg.

László Attila elmondta: a két év felkészülés alatt nagyon sok újat tanult a szakmájáról, amelyhez az alapokat a celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium és Szakképző Iskolában és természetesen az otthoni műhelyükben sajátította el.

Hozzáfűzte: továbbra is a bútorasztalos szakmában szeretné megtalálni a boldogulását, a jövőben tudását a műbútor-asztalosság felé szeretné fejleszteni.

Fekete Zoltán, az aranyérmes fiatal felkészítő tanára szerint László Attilának nagyon jók az adottságai, fő erénye a pontosság, folyamatosan mér és ellenőriz, közben pedig már a következő munkafázison is gondolkodik. A szakember úgy látja, hogy a hazai szakmunkásképzésnek megújulásra van szüksége, fejleszteni kellene a tananyagot, több pénzt kellene fordítani a tanműhelyek felszerelésére és folyamatosan tovább kellene képezni a szakoktatóként dolgozókat is.

Az eredményesebb szakmunkásképzés érdekében szerinte javítani kellene az általános iskolai oktatáson is, fontos, hogy ne csak a leggyengébb eredményeket felmutató fiatalok menjenek szakiskolába, ahol ma még az első időkben azokat a hiányokat igyekeznek pótolni, amelyeket az általános iskolai képzés hagyott maga után.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő