12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaLMP: a pécsiek kezükbe vehetik sorsukat

LMP: a pécsiek kezükbe vehetik sorsukat

A társadalom legszélesebb rétegeiből válogatta össze jelöltjeit a Lehet Más a Politika pécsi szervezete az októberi önkormányzati választások előtt. Keresztes László Lóránt polgármesterjelölt vitára hívja  a többi aspiránst.

Változásra van szükség Pécsen az LMP szerint – mondta a párt polgármesterjelöltje és önkormányzati képviselője egy keddi sajtótájékoztatón. Keresztes László Lóránt úgy fogalmazott, nem helyben történnek Pécsett a döntések jelenleg, a helyieket jobban be kellene vonni a döntések előkészítésébe.

Elmondta: programjukat – amely érinti a munkahelyteremtési elképzeléseket, a gazdasági fejlődés generálását – részletekben ismertetik a következő hetekben. A legfontosabb azonban, hogy minden területen vannak terveik. Hozzátette: a pécsieknek ideje maguk kezébe venni sorsukat, ebben pedig ők igyekeznek a legmegfelelőbb partner lenni.

Kóbor József képviselőjelölt például elmondta: bár a város az egészségmegőrző szerep erősítésére készül, az uránkutatások és a bodai atomhulladék-lerakó tervezése ezekkel ellentétes. Leszögezte: a városvezetésnek a pécsiek döntésének megfelelően kellene ezekben az ügyekben megnyilványulnia.
A jelöltekről szólva Keresztes elmondta: a mai fideszes képviselők gyenge kezűek, ők olyan embereket küldenek harcba, akik más irányt képviselnek.

Az aspiránsok között van jogász, nyugdíjas könyvelő, üzemmérnök, mozdonyvezető, pék, tanár, pr-es, biofizikus, vállalkozó. Többek között a korábbi MDF-es Füredi Péter is megméretteti magát.

LMP2

Keresztes hozzátette: kezdeményezésére lesz polgármesterjelölti vita, hiszen ezen már jelezte részvételi szándékát Gyimesi Gábor, Kővári János, Kovács Ágnes is, s várják Páva Zsolt igenjét is.

A várható eredményekről szólva kijelentette: legalább egy körzetben szeretnének győzni, s a jelenlegi két képviselőjüknél többet juttatnának a közgyűlésbe; erős ellenzéki szerepre, a bal és jobboldal közötti híd megteremtésére készülnek.

[box title=”A jelöltek sorrendben (1-től a 19-ik körzetig)” box_color=”#7d1c1c”]Pej Dániel, építőipar Horváth Árpádné, nyugdíjas könyvelő Balog Tamás, vállalkozó Hartweg Ildikó, vállalkozó Kóbor József, biofizikus Füredi Péter, jogász Lekszné Tóth Júlia, üzemmérnök Bocz Csaba, mozdonyvezető Szilágyi Áron András, pr-es Nádori János, pék Szabó Zsolt, villanyszerelő Keresztes László Lóránt, geográfus, közgazdász Kiss Mária Magdolna, történész, régész Sólyom Imre, mérnök Rauert Matthias, művészettörténész Beregi Oszkár Gábor, tanácsadó Óvári Csaba, tanár Czapári Dóra, joghallgató Radits Magdolna, humánszervező[/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő