A Pécsett is jelenlévő brit dohánycég a CBD tartalmú e-cigi folyadékokban és az orvosi marihuánában látja a jövőt.

A jövőben egyre nagyobb szerepet fog játszani kannabisz a Pécsett is üzemet működtető British American Tobacco növekedésében – írja a BBC-re hivatkozva a 444.hu. Jack Bowles, a BAT vezetője szerint a cég apránként elhagyná a nikotin tartalmú termékek készítését azért, hogy más, egészségesebb dolgokba fektessenek. Ezek között pedig kiemelt helyen szerepelnek a kannabiszos, pontosabban CBD-s e-cigi termékek, a cég ezért már CBD tartalmú e-cigi folyadékokkal kísérletezik – írja a 444.hu.

A brit cég az orvosi marihuánában is nagy üzletet lát: tavasszal növelte a tulajdonrészét az orvosi marihuánát gyártó kanadai Organigram nevű cégben.

A cikk kitér arra is, hogy nem a BAT az első dohányipari óriás, amely elmozdulna a cigarettáktól: a Phillip Morris vezérigazgatója például nemrég arról beszélt, hogy az amerikai kormánynak 10 éven belül be kellene tiltania a cigarettákat. A cég ezzel feláldozná az ikonikus Marlboro cigimárkát is, hogy a jövőben például az IQOS-ra fókuszáljon, ami nem égeti, hanem melegíti a dohányt, így a cég szerint kevésbé károsítja a fogyasztók egészségét.

Mi az a CBD?
A kannabidiol (röviden CBD) egy nem pszichoaktív kannabinoid molekula, amely a kender (Cannabis sativa) növényzetében és virágzatában található. A marihuána, néhány gyógyszer, valamint táplálékkiegészítő készítmények fő hatóanyaga. A CBD használata, emberi szervezetre nem ártalmas, nem pszichoaktív. Megannyi kísérlet szerint enyhíti a görcsöket, gyulladásokat, szorongást, hányingert, gátolhatja a rákos sejtek növekedését és javítja az alvásminőséget. Az epilepsziás betegek bizonyos százaléka esetén tünetmentessé teszi a betegséget, bizonyos százaléka esetén pedig jelentős mértékben képes csökkenteni a rohamok számát. Újabb kutatások szerint a kannabidiol hatékony atípusos antipszichotikum a skizofrénia kezelésében is.
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés