5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaVizes kérdéseket tettek fel

Vizes kérdéseket tettek fel

Társasházakat érintő legfontosabb aktuális kérdéseket vitattak meg a pécsi lakásszövetkezetek és társasházkezelők, valamint a fogyasztóvédelem képviselői tegnap a Tettye Forrásház Zrt. szakmai napján.

December 4-én már második alkalommal rendezték meg a Tettye fórumát, amelyen nem csupán a társaság tevékenységéről volt szó, a mintegy hetven résztvevő a jogszabályi változásokról és azok hatásáról, vagy a kiemelt témák közt az önkormányzati bérlők tartozásainak kezeléséről is tájékozódott.

A szolgáltató év közben is rendszeresen egyeztet a közös képviselőkkel, az év végén azonban szélesebb körben biztosít alkalmat a párbeszédre, az észrevételek, javaslatok felvetésére.

– A képviselők kiemelkedő szerepet játszanak a lakóközösségek döntési folyamataiban és fontos kommunikációs kapcsolatot jelentenek a felhasználók nagy részét adó társasházi lakókhoz. Pontos és hiteles tájékoztatásuk ezért elengedhetetlen – mondta az esemény kapcsán Szurdi Gábor, a cég ügyfélkapcsolati osztályvezetője.

Nagy Emil, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Baranya Megyei Szövetségének elnöke az eseményen megerősítette, észlelik és értékelik a társaság előremutató tevékenységét, együttműködésre törekvését.

A rendezvényen a legnagyobb figyelmet az újonnan bevezetett kártyás mérők témája és a társasházi elszámolások változása kapta. Mint ismeretes, a Tettye Forrásház Zrt. az elsők közt kezdte meg a víziközmű-szolgáltatást érintő, ügyfeleknek kedvező változások végrehajtását: márciustól nem számlázza ki a főmérő-mellékmérők közti mérési különbözetet, ha a társasházban minden vízvételezési helyet hiteles vízóra mér.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő