“Pécs nem fog fizetni a Sueznek”

Pécs méltánytalannak és szándékosan túlzónak tartja a Suez megbízásából eljáró brazil cég, a Compass Lexecon jelentését, valamint az ebben foglalt kárigényt, ezért hivatalosan is megerősíti: a bécsi nemzetközi választott bíróság előtt bizonyítja igazát, a testületre bízva a döntést, a francia cég esetleges fizetési felszólításának pedig nem tesz eleget – fogalmazott keddi közleményében Dr. Szabó Iván, Pécs jogi képviselője.

hirdetés

Hozzátette: „megerősítjük továbbá, hogy Pécs továbbra is igényt tart a Suezzel szemben mindazon károk megtérítésére, melyet a francia cég által delegált vezetés okozott Pécsnek a 2009. okóber 5-i birtokbevételt megelőzően, és az azóta eltelt két év alatt.”

A Pécs által felkért igazságügyi szakértő cég megállapította, hogy a Suez által megbízott Compass Lexecon könyvvizsgáló cég szakértői anyaga számos téves megállapítást, tévedést és hibás számítást tartalmazott a Pécsi Vízmű Zrt. részvényeinek vételárát illetően – zárta kommünikéjét Szabó Iván.

KORÁBBAN ÍRTUK:

Új eljárást rendelt el hétfőn a Legfelsőbb Bíróság (LB) abban a polgári perben, amelyben a francia érdekeltségű Pécsi Vízmű vitatja a jogosságát annak, ahogy a pécsi önkormányzat felmondta velük az együttműködést. Pécs üdvözli a Legfelsőbb Bíróság döntését.

Két éve a város többek között arra hivatkozva bontotta fel a Suez Environnement kisebbségi tulajdonában és irányítása alatt álló vízművel a szerződést, hogy a cég túl drágán szolgáltat.

A vízmű vitatta a szerződés felmondásának jogosságát, és választott bírósághoz fordult. Az 2010 februárjában jogszerűnek találta a felmondást. A döntést a felperes megtámadta a Tolna Megyei Bíróságon, és az az idén februárban eljárási hibák miatt új eljárásra utasította a választott bíróságot.

Az LB hétfőn kihirdetett felülvizsgálati döntésében elutasította az alperesek Tolna Megyei Bíróság jogerős ítélete ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmét, és hatályában fenntartotta azt az ítéletet, így új választott bírósági eljárást kell lefolytatni a Pécsi Vízmű és a város közötti szerződés felmondásának ügyében.

 

A polgármesteri kabinetiroda sajtóközleményben reagált:

“Pécs üdvözli a Legfelsőbb Bíróság döntését

A Legfelsőbb Bíróság mai ítéletében megerősítette, hogy Pécs 2009 őszén jogszerűen mondta fel a szindikátusi szerződését a SUEZ-zel és helyezte biztonságba a pécsieket megillető víziközmű vagyont.

Sajnálatos azonban, hogy a Választott Bíróság, amely a jogerős ítéletet korábban meghozta, kisebb eljárási hibát vétett, amikor az ítélet meghozatala előtt a két peres féltől egy-egy formai nyilatkozatot nem szerzett be. A Legfelsőbb Bíróság ezért ma új eljárásra kötelezte a Választott Bíróságot, amely döntést Pécs ezúton is üdvözli.

Megnyugtatónak tartjuk, hogy a szerződésbontás jogszerűségéhez kétség sem fér – ezt mind a Tolna Megyei Bíróság, mind pedig a Legfelsőbb Bíróság is megerősítette.

Bízunk abban, hogy az új Választott Bíróság minél előbb végleg pontot tesz az ügyre és a korábban meghozott tartalommal, immár végérvényesen mondhatja ki: Pécs városa jogszerűen járt el akkor, amikor a pécsiek érdekeit védte!

Polgármesteri Kabinetiroda

Pécs, 2011-09-26″

Frissítve (kedd, 15:45)

A Pécsi Vízmű Zrt. reakciója a Legfelsőbb Bíróság döntésével kapcsolatban:

“A Pécsi Vízmű Zrt. kézhez vette a Legfelsőbb Bíróság ítéletét: a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a Tolna Megyei Bíróság határozatát, amelyben érvénytelenítésre került a választottbíróság ítélete Pécs egyoldalú szerződésbontása kapcsán.

Tavaly februárban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság kimondta, hogy a város részéről a felmondás jogszerű volt. A döntést követően a Pécsi Vízmű Zrt. rendes bírósághoz fordult, ami folytán a Tolna Megyei Bíróság érvénytelenítette a választottbírósági ítéletet. Ezen döntés értelmében a választottbíróságnak új eljárást kell indítania az ügyben.

Ezt a döntést most a Legfelsőbb Bíróság is megerősítette. A Pécsi Vízművek meg van győződve arról, hogy az üzemeltetési szerződés 2009-es felmondása jogellenes volt, ezért várjuk, hogy a választottbíróság mihamarabb új eljárást indítson.”