12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaWinkler: 738,9 millió folyt el feleslegesen a DRV-től

Winkler: 738,9 millió folyt el feleslegesen a DRV-től

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-t (DRV) átvilágításának előzetes eredményei szerint 738,9 millió forint folyt el feleslegesen a cégnél, ezen belül a vörösiszap-katasztrófában érintett MAL Zrt. több mint 300 millió forinttal rövidítette meg a társaságot; a pazarlás kihatott a vízdíjakra is – hangzott el a vízmű rendkívüli sajtótájékoztatóján Siófokon.

Winkler Tamás, a DRV élére az idén június végén került vezérigazgató szerint sokkal nagyobb gondokat tárt fel az átvilágítás, mint amire előzetesen gondolni lehetett. Hangsúlyozta, a vizsgálat még nem zárult le.

A „Tiszta vizet a pohárba” címmel megrendezett sajtótájékoztató díszletére kiírtak szerint a vízműnél így „elfolyt” összeg 1,56 millió köbméter víznek, azaz 624 ezer ember egyhavi ivóvíz-fogyasztásának felel meg.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint a feltárt visszásságok tömege miatt kétszer is meg kellett hosszabbítani a főtulajdonos MNV Zrt. megbízásából nyáron elrendelt átvilágítás határidejét. Azóta „sorra dőlnek ki a csontvázak a szekrényből”, és tucatnyi ember távozott pánikszerűen a cégtől – mondta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő