Zágráb is építhet kerítést a szerb-horvát határon

Amennyiben Szlovénia és Ausztria drasztikusan csökkenti a migránsok fogadását, Horvátországnak nincs más választása, mint hogy meggátolja az illegális bevándorlók Szerbiából való beáramlását az országba, ebben az esetben pedig akár kerítést is hajlandó építeni szerbiai határán – írta a Jutarnji List című horvát liberális napilap kedden.


 

A lap jól értesült, kormányközeli forrásra hivatkozva azt írta, a tervek már elkészültek, és a kerítés akár tizennégy nap alatt elkészülhet.

Amennyiben Horvátország lezárja határát Szerbiával, a migránsok nagy valószínűséggel Románia felé veszik az irányt, ahonnét ismét be tudnak majd jutni Magyarország területére, mert erre a határára nem építtetett kerítést a magyar kormány, majd onnan folytatják útjukat Ausztria felé – fejtette ki a lap.

Második lehetőségként a lap forrásai azt vázolják fel, hogy a migránsok Bosznia-Hercegovinán keresztül mennének Horvátországba, de ennek kisebbnek tartják a valószínűségét, mert túl nehéz terepet kellene bejárniuk az illegális bevándorlóknak. Az újság forrásai mindazonáltal megjegyezték, ha mégis ez valósulna meg, Horvátország nehézségekkel találná magát szembe, mert ezer kilométeres határa van Boszniával, amelyet nehezen tudna hatékonyan ellenőrizni.

A Vecernji List, a legolvasottabb horvát napilap arról írt, hogy Ranko Ostojic horvát belügyminiszter találkozót kért szerb kollégájától, Nebojsa Stefanovictól.

A lap arra következtet, hogy a horvát belügyminiszter arra fogja kérni Szerbiát, csökkentse a migránsáradatot, és nyisson egy új, keleti útvonalat is, Románia és Bulgária felé.

Ha Ausztria és Németország lezárja határait a migránsok előtt, Horvátország is megteszi ezt – írta a lap, majd felvázolta ugyanazt a forgatókönyvet, mint a Jutarnji List, vagyis, hogy a migránsok ez esetben Románián és Magyarországon keresztül próbálnak majd meg Nyugat-Európába jutni.

Hirdetés