13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldZár alá vette a szcientológusok központját a NAV

Zár alá vette a szcientológusok központját a NAV

Zár alá vette a szcientológusok budapesti, Váci úti ingatlanát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – számolt be a földhivatali bejegyzésre hivatkozva kedden délután a Híradó.hu.

Mint felidézték: a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai múlt év októberében tartottak házkutatást a szcientológusok XIII. kerületi, Váci úti központjában, miután a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) több panasz érkezett olyan magánszemélyektől, akik korábban az „egyház” tagjai voltak, vagy más módon kapcsolatba keveredtek a hivatalos egyházként el nem ismert „szektariánus csoportosulással”.
Az NNI személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A Híradó.hu a házkutatást követően bejutott a budapesti, Váci úton lévő épületbe, és ott – mint írták – munkatársuknak „épp azt kínálgatták”, ami miatt a NAIH is vizsgálódik: „a kérdőíves kikérdezést, amelynek során felmérik, a kitöltőnek mennyire van szüksége a szcientológia gyámságára”.
Sajtóhírek szerint a hatóságok azt gyanítják, hogy azok a módszerek, amelyekkel a szcientológusok a tagjaikról információkat, személyes adatokat gyűjtenek, és ahogyan ezeket tárolják, törvénysértők, és súlyos visszaélésre adnak lehetőséget.

A szcientológusok a vallásszabadság elleni támadásként értékelik a rendőrségi akciót – írták.
A Híradó.hu kereste a NAV-ot, miért volt szükség az irodaház zár alá vételére, és ez milyen összefüggésben áll a szcientológusok elleni nyomozással. Az adóhatóság azt válaszolta, hogy „folyamatban lévő eljárások részleteiről nem áll módunkban tájékoztatást adni” – olvasható a cikkben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő