Zsolnay részvények: idő előtt fizettek

A polgármester tájékoztatása szerint a Közgép tartotta a szavát, és az általa vállalt fizetési határidő lejárta előtt több mint egy héttel kifizette a Zsolnay részvények teljes vételárát, 230 millió forintot.

A városvezetés egyértelműen pozitívnak értékeli a határidő előtti fizetést, illetve azt, hogy Magyarország egyik komoly és tőkeerős cége vált Pécs és a Zsolnay gyár partnerévé – tudtuk meg.

– Az új kisebbségi tulajdonos az év végéig több százmillió forinttal erősíti meg a Zsolnay-t, és komoly építőipari megrendeléseket adhat a gyárnak. Mindez azt jelenti, hogy a Zsolnay hosszútávú és biztos működése garantált, megőrizzük a munkahelyeket és helyben tartjuk értékeinket is. Ma biztosan kijelenthetjük, hogy a pécsiek nyertek – fogalmazott Páva Zsolt, Pécs polgármestere.

Az ügy előzménye, hogy a közelmúltban jelentették be: a KÖZGÉP Zrt. a Manufaktúra Befektető Kft. 100 százalékos tulajdoni hányadát, és ezzel annak részesedését a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-ben. A Zsolnay porcelángyár kisebbségi részvényhányadának eladásáról még tavaly döntött Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése. 2010 júniusában szerződést kötöttek a Manufaktúra Befektető Kft.-vel, amely 500 millió forintos tőkejuttatási kötelezettséget vállalt, s opciós vételi joggal rendelkezik a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. 49 százalékos részvényhányadára, illetve a cég tulajdonában vannak a menedzsmentjogokat biztosító szavazatelsőbbségi részvények is.

A KÖZGÉP értékesnek tartja a Zsolnay gyárban több mint 150 év alatt felhalmozott tudást és tapasztalatot, a porcelángyárat pedig egyedülálló befektetési lehetőségnek is tekinti. Ezen szempontokat mérlegelve döntött úgy a magyar tulajdonú cég, hogy szakmai befektetőként ajánlatot tesz a Manufaktúra Befektető Kft. 100 százalékos megvásárlására, ezzel pedig megszerzi annak részesedését a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-ben is.

Hirdetés