Lassan eltűnik a hó, bár a Mecsekben még kitart

Legyünk nagyon óvatosak, mert Pécs számtalan utcájában még most is jegesek a járdák! Péntek délután pedig a hó is megérkezett, egyre nagyobb területen borítja hólepel a várost – a Mecseket már most sokan támadták be a szánkókkal. A város alsóbb részein ugyanakkor lassan elolvad a hóréteg.

FRISSÍTVE (9.10)

Minden településen van áram

Éjfél után nem sokkal minden meghibásodásban érintett Baranya megyei településen helyreállították az áramszolgáltatást az E.ON szakemberei, néhány esetben aggregátoros üzemmel biztosítják az érintettek villamosenergia-ellátását.

Tegnap este 8 órakor már csak Orfű településen volt szolgáltatás kiesés, amit az éjszaka folyamán sikerült megjavítani.

A következő két napban még a megye több pontján várhatóak majd helyreállítási munkálatok az áramhálózaton.

Azokon a területeken, ahol a szolgáltatás mielőbbi visszaállítása érdekében ideiglenes megoldást alkalmaztak a szakemberek, a javítás ott is a lakosság ellátása mellett folytatódik.

A szolgáltatás-kieséssel érintett településekkel a katasztrófavédelem folyamatosan tartotta a kapcsolatot, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

Korábban írtuk:

FRISSÍTVE (20.55)

Gyakorlatilag helyreállt a rend

Szombat estére szinte teljesen helyreállt az áramszolgáltatás Baranyában, már csak két települést érint az áramkimaradás – közölte a megyei katasztrófavédelem.

Orfűn 157 fogyasztói helyen szünetel a szolgáltatás, ebből 147 üdülő, jelenleg nem lakott. A tíz ingatlanban, ahol laknak, fával fűtenek, így elhelyezésre nincs szükség.

FRISSÍTVE (18.00)

Vasárnap enyhe idő lesz

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint éjszaka elszórtan lehet hózápor, kisebb havazás. Napközben térben és időben változó felhőzetre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, északkeleten valószínű a több felhő, és ott még előfordulhat hózápor. Az északnyugati, nyugati szél az ország középső sávjában élénk, kezdetben időnként erős lesz.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és -10 fok között várható, de a derült, havas, szélvédett vidékeken -13, -15 fok is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet +3 és -5 fok között valószínű, északkeleten lesz a leghidegebb.

FRISSÍTVE (15.50)

Sok munkájuk van a tűzoltóknak, nincs fennakadás a közlekedésben

A rendkívüli időjárással kapcsolatosan szombaton eddig 28 tűzoltói vonulásra volt szükség. Két esetben személygépjármű csúszott árokba, 22 alkalommal kidőlt, megdőlt fához, veszélyesen lógó faághoz, 2 esetben kidőlt villanyoszlophoz, míg kétszer villanyvezeték szakadáshoz kellett a megye tűzoltóit riasztani.

Az áramszolgáltató tájékoztatása szerint jelenleg 9 településen (Almamellék, Csebény, Horváthertelend, Hosszúhetény, Ibafa, Komló, Magyaregregy, Orfű, Komló, Tormás-Felsőkövesd) 2425 fogyasztónál van szolgáltatás-kiesés. Az E.On szerelőcsoportjai, valamint további szerződött alvállalkozók folyamatosan dolgoznak a mielőbbi helyreállítás érdekében.  A munkát terepes autók, nehézgépjárművek bevonásával végzik a szakemberek, mivel a havas, átázott erdős szakaszok csak ilyen módon érhetőek el.

Baranya megyében a távolsági autóbuszok menetrendszerint közlekednek, fennakadás nincs. A vonatközlekedésben sincs kimaradás, késés az időjárás miatt.

A főutak járhatóak, azonban a 66-os úttól István-akna felé nem lehet közlekedni.

Pécsen is folyamatosan takarítják a mellékutcákat, az utak járhatóak, jelenleg 11 munkagép dolgozik. A városi közösségi közlekedés is folyamatos, a 35. számú járat a szanatóriumig, míg 12. számú járat Árpád tetőig közlekedik.

FRISSÍTVE (14.29)

Még mindig vannak települések, ahol nincs áram

A megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a tegnap este kezdődött havazás, valamint az erős szél következtében a villamosenergia-hálózatot érintő meghibásodások jelentkeztek Baranya megye területén.A jellemzően a szél és hó súlya miatti vezetékszakadások, fakidőlések, faágleszakadások, de sok esetben a hó súlya alatt lehajló ágak okoztak zárlatot a hálózaton.

Az éjszaka összesen 13 településen volt áramszünet, amelyekből kora reggelre 4 településen oldódott meg az áramellátás.

A reggeli óráktól a hó olvadása miatt újabb vezetékszakadások, fakidőlések, ágleszakadások voltak, amelyek következtében további üzemzavar jelentkezett a megye egyes településein.

A szerelőcsoportok folyamatosan dolgoznak, valamint további szerződött alvállalkozók bevonása is megtörtént a mielőbbi helyreállítás érdekében.  A munkát terepes autók, nehézgépjárművek bevonásával végzik a szakemberek, mivel a havas, átázott erdős szakaszok csak ilyen módon érhetőek el.

A szolgáltatás-kiesés jelenleg 7 településen (Almamellék, Almáskeresztúr, Dinnyeberki, Hosszúhetény, Ibafa-Korpád, Komló és Orfű), összesen 1900 fogyasztási helyet érint, azonban ezek az adatok a folyamatos beavatkozás és hibaelhárítás miatt percről percre változnak.

FRISSÍTVE (14.00)

Nincs hideg, a város azon területein lassan elolvad a hó, ahol korábban a munkások elkezdtek takarítani. Ugyanakkor a magasabban fekvő részeken egyelőre megmarad a leesett néhány centi, ami sokak számára kínál kihívást – viszont nem élnek vele. Sokan ugyanis nem takarítják el a havat portájuk elől, holott kötelességük lenne.

nincs takarítás
Nem mindenhol takarítják a járdákat…

Néhány olvasónk viszont nagyon örült a havazásnak, páran csinos kis hóembereket gyúrtak össze.

hóember
Viktor és testvére Minyon-remekműve Pécsről

FRISSÍTVE (10.35)

Itt nézegetheti a havat otthonról:

A városban több helyen is van webkamera, ami folyamatosan frissül és mutatja, mi a helyzet kint.

Széchenyi tér, Belváros-Mecsekoldal, Szőlő utca, Zsolnay Negyed, TV-torony

ho_idokep
Jók a látási viszonyok!

FRISSÍTVE (10.20)

Ezeket a járatokat korlátozták Pécsen:

  • 35 és 35Y A járatok Misina tetőt nem érintik, helyette Dömörkapunál fordulnak.
  • 15 Somogy és István-akna között nem közlekedik.
  • 12 Árpádtetői elágazás és István-akna között nem közlekedik. Az autóbusz Árpádtetőn fordul meg.

FRISSÍTVE (9.57)

Járnak a buszok Pécsen – Feloldották a tehergépjárművek korlátozását Mecseknádasd és Pécsvárad közötti útszakaszon

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya Megyei Igazgatósága 9.00 órától feloldotta a 7.5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó járművek forgalom-korlátozását a 6. sz. főút Mecseknádasd és Pécsvárad közötti szakaszán.

További információk:

A megyei útjai járhatóak, havasak, sónedvesek, nagyobb elakadás, elzárt település nincs a megye területén. A közútkezelő jelenleg 42 db munkagéppel és 60 fővel takarítja az úthálózatot. A vasúti közlekedésben nincs fennakadás, azonban kisebb késésekkel számolni kell. A távolsági buszközlekedésben a hajnali órákban kisebb késésekkel kellett számolni, valamint Mohács térségében voltak fennakadások, amelyek elhárultak, így minden település megközelíthető tömegközlekedési eszközzel is.

Pécs város belterületén a tömegközlekedés folyamatos, menetrend szerinti, azonban a hegyi járatok csökkentett útvonalon közlekednek. Téligumival szerelt személygépjárművel minden út járható a megye területén azonban fokozott figyelemmel, nagyobb követési távolsággal és hosszabb menetidővel kell számolni.

ho2
Minden út járható Baranyában

FRISSÍTVE (9:45)

Volt dolguk a tűzoltóknak, de nincs elzárt település Baranyában

A téli időjárás során lehullott csapadék Baranya megyében is számos tűzoltói beavatkozást igénylő eseményt okozott. Baranya megyében az elmúlt néhány órában Komló térségében 7 db fakidőlés esethez vonultak a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltói. A fakidőlés mellett a havas útviszonyok miatt árokba csúszott jármű kimentését is elvégezték – közölték a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.

ho3
Péntek este a tapadó hó súlya alatt leszakadtak vezetékek Baranyában
Hó mindenhol
Hó mindenhol

FRISSÍTVE (9.30)

Nyolc baranyai településen nincs áram

Nyolc Baranya megyei település 2400 fogyasztási helyén szünetel jelenleg az áramszolgáltatás a péntek este kezdődött havazás miatt – tájékoztatta az E.ON Hungária Zrt. kommunikációs referense szombaton az MTI-t.

Varga Ivett közölte: jelenleg nincs áram többek között Komló 290 fogyasztási helyén, illetve Orfűn, Helesfán és Almamelléken.

A tapadó hó súlya alatt leszakadt vezetékek, de főként az áramhálózatra dőlt fák miatt következtek be a meghibásodások, elsősorban a Mecsek térségében – tette hozzá.

Varga Ivett kitért arra is, hogy az éjszaka még üzemszünet volt Csebény, Feked, Óbánya, Szágy, Horváthertelend településen is, de a hibát kijavították.

Sárkány Sándor, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI kérdésére elmondta: a megyében péntek este óta tizenkét fakidőléshez és egy árokba csúszott jármű mentéséhez riasztották a munkatársaikat.

terasz-ho
Hiába a féltető, a nagy szél behordta a havat a teraszhoz is (A képet olvasónk küldte: Nádorné Sasvári Detti)

FRISSÍTVE (05.46)

Bár a vártnál kevesebb hó esett, ám így is komoly munkát ad a hóeltakarítóknak. A 6-os út így nézett ki az éjjel Mecseknádasd és Szekszárd között.

KORÁBBAN ÍRTUK:

Behavazott a város – Ezren maradtak áram nélkül Baranyában

Pénteken késő délután Baranya megyében a nagymértékű csapadék okozta műszaki meghibásodások miatt több településen áramkimaradással szembesültek a fogyasztók.

A nagymértékű téli csapadék okozta műszaki meghibásodások miatt este hét órától 14 településen 960 fogyasztót érintően szünetelt az áramszolgáltatás.

A szolgáltató szakemberi Bükkösd, Bükkösd-Gorica, Dinnyeberki, Drávasztára, Feked, Helesfa, Hetvehely-Kán, Ibafa-Korpád, Kovácsszénája, Okorvölgy, Okorvölgy-Szabadságmajor, Szentkatalin, Szentkatalin-Karácodfa és Szentkatalin-Képespuszta településeken dolgotnak a meghibásodás megszüntetésén és a fogyasztás helyreállításán.

FRISSÍTVE (21.30)

Nyit a sípálya!

Továbbra is ömlik a havas eső, egyre nagyobb a hóréteg Pécsen. A belváros egyik szórakozóhelyére szánkóval állítottak be a fiatalok. Jó hír a tél szerelmeseinek, hogy szombaton reggel 9 órakor újból síelhetünk a Mecseken, miután kinyit a sípálya.

hó2
A Király utcában, a színház előtt is jól látni, hogy milyen erősen fújja a havat a szél

FRISSÍTVE (19.00)

Folyamatosan szakad a havas eső – erős széllel kísérve – Pécsen, a Mecseken már centikben mérhető a hóréteg vastagsága. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a 6-os számú főút Baranya megyei szakaszán a mecseknádasdi Bagoly Csárdától a pécsváradi MOL-kútig 7,5 tonnás súlykorlátozást vezettek be.

hó1
Már délután havas lett a táj a Mecsekben

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint az ország középső részén egy délnyugat-északkeleti sáv mentén további jelentős mennyiségű havazás várható. A szombat reggelig lehulló friss hó mennyisége többfelé 10 cm fölött alakul, egyes helyeken 15-20 cm-t is elérheti (erre a legnagyobb esély az Északi-középhegység déli előterében mutatkozik).

Az Alföld jelenleg még esős területein is a hideg levegő érkezésével nyugatról kelet felé haladva egyre inkább havazás lesz a jellemző, kelet felé egyre csökkenő mennyiségekkel. A hó formája döntően tapadó hó lesz, csupán a magasabb térszíneken valószínű porhó. Szombaton a déli órákig az északkeleti megyékben várható újabb 5 cm körüli friss hóréteg.

FRSISÍTVE (14.30)

Mecseknádasdon már esik a hó, egy olvasónk által készített képen jól látszik, hogy már egy-két centi is mekkora fennakadást okoz a forgalomban.

havazás1

A meteorológiai szolgálat péntek éjfélig szóló veszélyjelzése szerint a havazás veszélye miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben a fővárosban és Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád, Pest megyében. Szintén a havazás miatt Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

KORÁBBAN ÍRTUK:

A Mecsekoldalon szinte mindenhol esett az ónos eső éjjel, s bár nincs hideg, sok helyen megfagyott a csapadék, igaz ez a város azon területein is, ahol még nem sózták le a járdákat.

Délután pedig érkezhet a havazás, ez is újabb akadályokat jelent majd. A Biokom munkatársai tehát készíthetik a lapátokat, a sózsákokat. Az utakon az autósoknak, a járdán a gyalogosoknak is megfontoltan, lassan kell közlekedni!

Szinte az egész országban havazik, Siófokon már 5-6 centi hó esett, Pécsváradon pedig havas eső nehezíti a közlekedést.

Íme a legfrissebb előrejelzési táblázat Pécsre:

előrejelzés1

Hirdetés