Hatalmas károkat okozott a hétfői vihar Pécs környékén!

A viharzóna 77 tűzoltói beavatkozást igényelt, valamint több településen áramkimaradást okozott, amelynek elhárításán jelenleg is dolgoznak az E.ON szakemberei – írja a katasztrófavédelem.

A Sellye-Himesháza tengelyen a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán lecsapott viharzóna 77 esetben igényelt tűzoltói beavatkozást Baranya megye területén, közölte a katasztrófavédelem. Az egységek elsősorban fakidőlésekhez, épületekben keletkezett viharkárokhoz vonultak, jelentősebb gócpontok Vejti, Lúzsok, Berkesd, Szűr, Báta, Pogány, Magyarsarlós, Ellend és Kozármisleny települések voltak.

A káresetek felszámolásában szinte mindegyik baranyai katasztrófavédelmi egység részt vett, a káresetek 70 százaléka Pécs térségét érintette. Lakosságvédelmi intézkedésre szerencsére csak két esetben volt szükség az ingatlanban keletkezett károk miatt, az egyik Báta településen érintett egy öt fős családot, akik rokonokhoz költöztek, míg a magyarsarlósi két főt a polgármesteri hivatal helyezett el.

A vihar a Molvány-Nemeske közötti útvonalon is kisebb fennakadást okozott, mivel a vasúti nyílt pályára dőlt egy fa, a 8961 sz. motorvonat emiatt 50 percet késett.

Az éjszakai vihar következtében több fa dőlt ki az 57-es számú főúton Kozármisleny határában. A katasztrófavédelem szakemberei a kidőlt fák eltávolítását kedden reggel kezdték meg, de kora délutánra már feloldották az útlezárást az érintett szakaszon.

Az éjjeli vihar néhány településen áramkimaradást is okozott. Felsővezetékek szakadtak el, amelyek helyreállításán az E.ON szakemberei jelenleg is dolgoznak.  A 11 órás adatok alapján 11 baranyai településen van üzemzavar, azaz folyamatosan csökken a településszám. Az E.ON munkatársai mindent megtesznek a fennmaradt hibák mielőbbi elhárításáért, és szorosan együttműködik a katasztrófavédelemmel a szolgáltatás mielőbbi helyreállítása érdekében.

A vihar miatt körülbelül összesen 150 bejelentés érkezett, de nem mindenhol kellett beavatkoznia a tűzoltóknak.

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés