12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapIdőjárásNem lesz melegünk

Nem lesz melegünk

Az Erdély felé haladó, összefüggő csapadékrendszer mögött északnyugat felől szakadozik a felhőzet, hajnalban a Tiszántúl kivételével már lehetnek kevésbé felhős területek is. Reggelig területi átlagban is jelentős, többfelé 20 mm-t meghaladó csapadékra van kilátás.

Napközben a keleti, északkeleti határvidéken is lassan csökken a felhőzet, a Dunántúl nyugati felében tartósan felhős idő várható, másutt a változóan felhős ég mellett általában több órára kisüt a nap.

Késő délutántól délnyugat felől ismét megnövekszik, estétől meg is vastagszik a felhőzet. Az erős déli szél reggelig a Tiszántúlon is nyugatira fordul, kezdetben még viharos lökések is lehetnek, de napközben már csak a Budapest-Debrecen vonal széles sávjában marad élénk a szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között, a Nyírségben 10 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között valószínű, a Nyírség egyes részein nappal egy-két fokot hűl a levegő.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő