Tényleg mediterrán város lesz Pécs?

Most már a 2017-2018-as tél nagyjából harmada eltelt, de eddig csak a Mecseken volt némi hó, ott is inkább csak mutatóba. Megnéztük, van-e esély a közeljövőben havazásra, néhány nagyobb időjárásportált hívtunk ehhez segítségül.

Ha valaki nem szereti a havat, az eddig örülhetett, ugyanis Pécset nem igazán kényeztette el az ég a fehér csapadékkal. Persze az is lehet, hogy Pécs már tényleg mediterrán város, és ezután ez lesz a tél: enyhe, esős, 5-10 fokkal.

Ha az Időkép hosszabb távú előrejelzését nézzük, akkor inkább ez a gyanú erősödhet bennünk: belátható ideig nyoma sincs hónak, sőt a hét végén már a télikabátot is letehetjük, ugyanis 12 fokot mondanak a szakemberek. Ha valaki hidegebbet szeretne, annak még egy hetet kell várnia, de kemény mínuszokra akkor sincs esély. Sőt, ha lehet hinni az előrejelzésnek, egész januárban nem lesz igazán kemény fagy, a leghidegebb január végén lehet, de akkor is csak -6 fokot mutat a prognózis. Havas eső olykor-olykor előfordulhat, havazást viszont csak január 26-án mutat az előrejelző naptár, de az sem valószínű, hogy megmarad, hiszen a következő napokban +2,+3 fokra van kilátás.

Erre ne számítsunk egy darabig

Az Országos Meteorológiai Szolgálat településekre vonatkozó, egy hetes előrejelzése is azt mutatja, Pécsett egyelőre nem kell próbálgatni a hólapátot, sőt a hét vége inkább egy kellemes márciust hoz: 13-14 fok lesz, napsütéssel.

A világ egyik jelentős meteorológiai portálja, az AccuWeather sem kecsegteti a pécsieket hóval januárra, sőt még nagyon hideget sem mutat. Január végén a portál szerint ugyan lesz egy pár nap, amikor nappal sem lesz melegebb 0 foknál, éjszaka lehet -6 fok, de akkor meg csapadék nem várható, úgyhogy hóra akkor sincs kilátás. Az előrejelzések szerint január közepén állhatunk a legközelebb a hóhoz, lehet némi havas eső január 16-17-e tájékán, de mivel nappal 5 fokig is enyhülhet az idő, senki ne kezdje el tisztogatni erre alapozva a szánkót.

Az AccuWeather már februárra is készített prognózist, s bár ennek a bizonytalansága még magas, de eszerint a következő hónapban sem várható nagy hó: február 5-e magasságában eshet némi fehérség az égből, de mivel 2-3 fokra van esély, ez aligha marad meg tartósan.

Ez lesz a jövő Pécsett is?

A Köpönyeg.hu 15 napos, Pécsre szóló előrejelzése sokféle csapadékot mutat: például esőt, meg esőt, de számíthatunk még esőre, és ha nem volt elég, jöhet egy kis eső. Hónak nyoma sincs, de nem is meglepő, mert fagypontra is alig kell készülni – az felett meg ugye a hónak nincs sok sansza a megmaradásra.

A Weather.com helyi előrejelzése sem mutat mást: csapadékra van esély január közepéig, de leginkább esőcseppek formájában, esetleg némi havas eső nézhet még be Pécsre. A hőmérséklet 5-8 fok között alakul, de a következő napokban akár 12 fok is lehet. Ráadásul azt is nyomatékosítják az oldalon, hogy felénk a január átlagosan a leghűvösebb hónap…

Csak emlék marad?

Persze azt nem árt tudni, hogy az előrejelzések bizonytalansága annál nagyobb, minél messzebbre néznek előre: azaz a hó és a hideg tél rajongóinak nem kell teljesen elkedvetlenedni, talán még változnak a légköri viszonyok a következő, elvileg téli hetekben.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

Comments are closed.