8 C
Pécs
szombat, október 12, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldKegyelmet kapott a meghurcolt pécsi tanár, Jancsula Dezső

Kegyelmet kapott a meghurcolt pécsi tanár, Jancsula Dezső

Ezzel a büntetlen előéletű, nyugdíj előtt álló pedagógus ellen folyó eljárás megszűnt.

Amint arról korábban beszámoltunk, a 61 éves magyar–történelem szakos pedagógust személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolták, miután 2020 őszén a Nevelési Központ (Jancsula Dezső iskolája) előtt összeszólalkozott egy tiltott helyen cigarettázó 16 éves fiúval. A vita elmérgesedett, Jancsula percekig nem engedte el a fiatalt, megpróbálta felvinni az igazgatóhoz.

A bíróság ezért tárgyalás nélkül 170 ezer forint pénzbüntetésre ítélte az esetről készült felvételek és tanúvallomások alapján.

A büntetlen előéletű, 36 éve tanító, nyugdíj előtt álló, és magát bűnösnek nem érző Jancsula fellebbezett az ítélet ellen, mivel ha azt akkor elfogadta volna, elvesztette volna állását (bűncselekményben elmarasztalt személy legalább 3 évig nem lehet közalkalmazott) és biztos megélhetését is.

Jancsula ügyvédje aztán kegyelmi kérvényt nyújtott be Áder János államfőhöz, amit tehát meg is kapott. Az eljárás megszűnt, a pénzbüntetést sem kell kifizetnie, tovább dolgozhat iskolájában.

A hírt egyébként – nyilván a választási kampány miatt – a fideszes Hoppál Péter jelentette be.


Jancsula Dezső ügyéről alábbi cikkeinkben írtunk:

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/jancsula-dezso-nem-fogadta-el-az-enyhebb-iteletet-nem-erzi-magat-bunosnek/

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/elhalasztottak-a-meghurcolt-pecsi-tanar-targyalasat-az-allamfo-kegyelmere-var-jancsula-dezso/

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/a-pedagogus-szakszervezet-is-kiall-az-ank-tanara-mellett/

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő