13 C
Pécs
szombat, július 12, 2025
KezdőlapPTEKét kategóriában is a legjobb magyar egyetem lett a PTE

Két kategóriában is a legjobb magyar egyetem lett a PTE

Nyilvánosságra hozta legfrissebb egyetemi rangsorát a londoni Quacquarelli Symonds cég. A világ legjobb felsőoktatási intézményeit összevető listára ezúttal is felkerült a Pécsi Tudományegyetem.

A két évvel ezelőtti 801-850., és a tavalyi 771-780. pozíció után idén a még előkelőbb 741-750. helyen szerepel Magyarország első egyeteme. Ráadásul a hallgatói élmények („learning experience”) és a nemzetközi hallgatók („international students”) kategóriában is a legjobb lett a PTE a hazai egyetemek között – számolt be az egyetem.

A Quacquarelli Symonds (QS) szakemberei 2004 óta állítják össze évente a világ egyetemi rangsorát, összesen kilenc szempont alapján összevetve az egyetemeket. A rangsor elkészítésekor idén közel 8500 felsőoktatási intézmény adatait vizsgálták, és közülük 1501 egyetemet tartottak érdemesnek a végső rangsorra kerülésre.

Miseta Attila, a PTE rektora a legfrissebb nemzetközi rangsor kapcsán elmondta: „Az mindenképpen pozitív, hogy a cég által vizsgált kilenc szempont közül pontszámban valamennyi esetében előrelépett tavalyhoz képest a PTE. Annak is örülök, hogy két kategóriában is a legerősebbnek bizonyult egyetemünk a hazai mezőnyben, ráadásul két meghatározó, számunkra kiemelten fontos indikátorban” – értékelt a rektor a közleményben.

A teljes nemzetközi rangsor itt érhető el: QS World University Rankings 2026: Top Global Universities | Top Universities

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő