Hirdetés

A nyári szünet után megtartotta évadnyitó társulati ülését a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ), ahol kiderült, milyen darabokkal készülnek idén a közönségnek. Ahogy megszokhattunk, a repertoár ismét rendkívül változatos, így minden korosztály megtalálhatja a számára megfelelő produkciót.

Sikeres évet zárt a PNSZ, az elmúlt évadban több mint 100 ezer néző váltott jegyet az előadásokra, a látogatottság pedig 90 százalék felett alakult. Az évadnyitó ülésen Péterffy Attila, Pécs polgármestere elsőként ehhez az eredményhez gratulált, majd kifejtette, örül annak, hogy a kormányzati tervekkel ellentétben a színház továbbra is megőrizheti szabadságát, ami Pécsnek, mint kulturális decentrumnak kifejezetten pozitív fejlemény. A városvezető hozzátette, idén fontos feladata lesz az önkormányzatnak az, hogy a színház fenntartásának ügyében az intézménnyel közösen döntést hozzanak, konkrét megoldást találjanak.

Péterffy Attila az évadnyitó ülésen

Ezután Lipics Zsolt, a PNSZ igazgatója foglalta össze az elmúlt időszak kisebb-nagyobb színházi fejlesztéseit, így kiderült, hogy többek között kicserélték a büfénél található erkélyajtókat, új függönyt szereztek be, és dolgoznak a hangtechnika megújításán is.

Nemcsak az épület, hanem a bérletkínálat is megújul. Az idei évadban egy 13. nagyszínpadi bérletet vezetnek be, a Pécsi Nemzeti Színház épületének tervezőiről elnevezett Steinhardt és Lang bérlet a szombaton, délután öt órakor kezdődő előadásokra érvényes.

Gulyás Dénes operaigazgató elmondta, a társulat egy izgalmas előadásra, a Bánk bánra készül. A darabot Fejes Szabolcs, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzett hallgatója rendezi, és rendhagyó ötvözete lesz Katona József és Erkel Ferenc drámájának.

Gulyás Dénes operaigazgató

Vidákovics Szláven művészeti vezető végezetül a 2024/2025-ös évadról beszélt. Kifejtette, a repertoárt most is a sokszínűség jellemzi, így minden korosztály megtalálhatja a kedvére való darabot. Hozzátette, kevés színház mer kísérletezni, főleg nagyszínpadon, de a pécsi teátrum társulata ezt megteszi, és rendszerint ősbemutatókkal, progresszív, előremutató darabokkal várják a közönséget.

Vidákovics Szláven mutatta be a 2024/2025-ös évad újdonságait

Szeptembertől a Nagyszínházban láthatjuk a Három testőr – avagy a királyné nyakéke című táncelőadást. A Pécsi Balett táncművészei és az összeszokott, kreatív alkotói csapat együttműködése egy újabb izgalmas, szenvedélyes és szórakoztató produkciót ígér.

Szeptemberben ősbemutatóval érkezik a Vízkereszt vagy amit forgattok című előadás. A merész Shakespeare feldolgozás zavarba ejtő helyeken kutatja a szerelem és a művészet misztériumát.

A Pécsen húz évvel ezelőtt bemutatott és nagy sikerrel játszott Anconai szerelmesek most folytatást kap. A második rész már a Balatonon, 1989 nyarán, egy SZOT üdülőben játszódik. A szereplők felett elszállt az idő, a lázas ifjúság középkorúvá „szelídült”, de így is nehéz feladat kibogozni az összekuszált szerelmi és egyéb szálakat.

A hőstenor című bohózatban komikus helyzetek, változatos és jellegzetes karakterek, lendületesen sodró cselekmény részese lesz a néző. A Bozsik Yvette rendezésében színpadra kerülő Koldusopera pedig minden bizonnyal messze túlmutat majd a történet eredeti keretein. A Nagyszínházban végül a Rokonok című drámát mutatják be 2025. áprilisában.

A Kamaraszínház is hasonlóan változatos műsorral készül. Egy kiváló családi programmal indítanak, az Emil és a detektívek című zenés kalandjátékkal, amelyet sok humorral és nagy tanulságokkal fűszereznek.

Ősbemutatóval érkezik a Délvidék című dráma. Háy János a Pécsi Nemzeti Színház felkérésére írta a színdarabot, amely egy sorstragédia, de egyben a társadalmi ellentmondások komédiája is.

A Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciójában mutatják be az Óz, a nagy varázsló című mesebalettet, és szintén a Kamaraszínház ad otthont a Hazám, hazám című darab ősbemutatójának.

A Vaknyugat egy szerencsétlen testvérpár bűn és szeretet között hánykolódó, reménytelen „vaknyugati” történetét meséli el, Füsti Molnár Éva előadásában a Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodráma pedig egyaránt szól a szerelemről és az anyaságról.

A színház produkcióiról, a jegy- és bérletvásárlási tudnivalókról a Pécsi Nemzeti Színház honlapján olvashatók további részletek.

További képeink az évadnyitó ülésről:

Hirdetés