Hirdetés

Nagy érdeklődés kísérte az M6-os autópálya építését, de még a munkálatok megkezdése előtt rengeteg, korábban ismeretlen, nagy lelőhelyre bukkantak, többek között az újkőkor időszakából. Az itt feltárt leletekből nyílott most kiállítás a Janus Pannonius Múzeumban (JPM).

Az első falvak – az újkor letűnt világa a Dél-Dunántúlon címmel nyílt tárlat a JPM és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének közös projektje. A kiállítás a helyi újkőkori közösségek régészeti örökségét mutatja be, a legújabb kutatási eredmények tükrében.

A Kr. e. 7-6. évezredben már megjelent az állattartás és földművelés is az addig a lakosság számára megélhetést nyújtó vadászat-halászat-gyűjtögetés mellett. Az első állandó települések is létrejöttek, amik több évtizedig, vagy akár évszázadokon át is helyben maradtak és fejlődtek.

Ahogyan fokozatosan nőtt a lakosságszám és a népsűrűség, a földműveléshez és állattartáshoz kellő földterületek nagysága is, ez pedig nyilván maga után vonta a táj és az élővilág megváltozását is.

A több mint hétezer évvel ezelőtt lezajlott folyamatok rekonstruálásához fáradhatatlan munka és elhivatott szakemberek kellenek. Korszerű módszerekkel tanulmányozták a leleteket, elvégezték a több ezer oldalnyi régészeti dokumentációt, és ha kellett, tovább vizsgálták a már feltárt lelőhelyek környezetét.

A dél-dunántúli régióban az elmúlt másfél évtizedben szerencsére rendelkezésre álltak a feltételek a magas szintű munkához: az M7-es autópálya és az M6-60-as utak megelőző feltárása során a megyei múzeumok több újkőkori települést és temetkezést tártak fel korszerű módszerekkel, itt is több száz régészeti jelenség és több tízezer lelet került elő.

Ez az első olyan magyarországi projekt, amiben az autópálya-építkezésekkori megelőző feltárások során előkerült régészeti leleteket egy komplex kiállítás keretében a nagyközönség számára bemutatják.

Vannak már olyan tárgyak, amelyek több kisebb kiállításon már szerepeltek. Ám egy ilyen nagyszabású projektben részletesebb tudományos kontextusukat, még nem ismerhettük meg.

A tárlat 2019. május 9-én 16 órakor nyílik meg a Csontváry Múzeumban (Pécs, Janus Pannonius u. 11.), és egy évig, 2020 júniusáig látogatható keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét