10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKorzóÉletmódBetegek világnapja: az ország minden véradásán megajándékozzák a segítőket

Betegek világnapja: az ország minden véradásán megajándékozzák a segítőket

Kézfertőtlenítő gélt kaphatnak február 11-én, a betegek világnapján mindazok, akik az ország bármelyik véradására jelentkeznek. Azoknak a segítőknek pedig, akik ezen a napon „kerek számú” tizedik, huszadik alkalommal adnak vért, Covid-ellenanyag (IgG) tesztelési lehetőséget biztosítanak. Megéri tehát most segíteni.

A betegek világnapját először 1993-ban tartották meg II. János Pál pápa kezdeményezésére, azért, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, illetve segítse elő a szenvedés megértését” – derül ki az Országos Vérellátó Szolgálat lapunkhoz eljuttatott közleményéből.

Mivel az orvostechnikai szektor is fontosnak tartja a folyamatos és zavartalan kórházi ellátást, és ezt a véradók támogatásával és a véradás népszerűsítésével is segítené, ezért az akcióban részt vevő tagok kézfertőtlenítő gélt ajánlottak fel idén a véradóknak, akik február 11-én látogatnak el az ország valamely véradására.

Aki pedig épp aznap adna tizedik, huszadik vagy harmincadik alkalommal vért, Covid-ellenanyag-tesztelési lehetőséget kaphat.

A pontos helyszínekről és időpontokról az ovsz.hu és a voroskereszt.hu oldalakon lehet tájékozódni.

A heti pécsi véradásokról és a Valentin-napi különleges akcióról itt írtunk részletesebben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő