Bejárták Erdélyt a pécsi Szent Mór Iskolaközpont hetedikes tanulói. A „Határtalanul” program keretében öt nap alatt megismerkedhettek a történelmi Magyarországon lévő várakkal, erődítményekkel. Testvérkapcsolatot kötöttek egy erdélyi iskolával is, így vélhetően még vissza is térhetnek a következő években.

A Határtalanul az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) pályázata a hetedik és tizedik osztályosok számára. A kirándulást megelőző évben kell pályázni, kifejezetten határon túli magyarlakta területekre. A lényeg az izgalmas utazáson túl, hogy az anyaország szorosabbra fűzze kapcsolatát az elszakadt országrészek magyarságával – különös figyelmet fordítva a fiatalokra.

Az ötnapos kirándulást az állam finanszírozza, beleértve az utaztatást, az étkeztetést még akár okmányok elkészítését is. Van egy meghatározott keretösszeg az egyes diákokra, csak abban az esetben jár költséggel, ha ezt túllépik.

A magyarság hagyományaival is megismerkedtek a nyergestetői 48-as emlékműnél

Blatt Péterné június 5-én indult Erdélybe a diákokkal, hogy aztán öt napon át bejárják a határon túli magyar területeken fekvő legnagyobb látványosságokat, emlékeket.

– Az előző évben Délvidéken, Szerbiában jártam a diákokkal a pécsi Kosztolányi Dezső Céltársulás szervezésében, idén úgy gondoltam, mivel Erdélyben még nem jártunk, ez legyen az úti cél. A pályázat szerint az ötnapos utaknak rendelkezniük kell valamilyen témára, tematikára felfűzött programokkal, amik kapcsolódnak egyes tantárgyakhoz. Mi most a régi, történelmi Magyarország váraival ismerkedtünk meg – mondta el lapunknak.

Első állomásként Dévára utaztak a tanulók, amit a második napon Vajdahunyad, Fogaras, Barcarozsnyó követett. Egy nagy csomag adományt is vittek magukkal, amit Sepsiszentgyörgyön, a Néri Szent Fülöp Iskola diákjai között osztottak szét.

Mátyás király szülőházánál

– Kézdivásárhelyen a helyi Molnár Józsiás Iskola hetedikeseivel töltöttünk el egy délelőttöt, testvériskolai partnerségi kapcsolatot kötöttünk velük – számolt be.

Csíkszereda, Csíksomlyó következett a sorban, aztán Korond és Szováta. A negyedik napon Marosvásárhelyre látogattak a diákok, ahol egy kis városismereti játékban vettek részt, Kolozsváron pedig Hunyadi Mátyás szülőházát nézték meg. Az utolsó napon Nagyváraddal és Nagyszalontával zárult az óriási túra.

Játékos feladatokat is kaptak a diákok

– Minden egyes tanuló nagyon élvezte az utat, külön öröm volt a partneriskola diákjaival való közös együttlét. Mindemellett azért sokat tanultak a határon túli magyarság kultúrájáról, hagyományairól is, megismertek sok történelmi emléket – mondta a tanárnő.

Képek forrása: szentmor.hu

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés