Durván elszállhat a kenyér ára jövőre

Nem sok jóra lehet számítani.

Az elmúlt 7-8 csendes év után drasztikus áremelkedés kezdődött a tőzsdei termékek piacán, így a búza és a kukorica árában is csaknem duplázódást látni – közölte Hollósi Dávid, a Takarékbank Agrárüzletág ügyvezető igazgatója az Inforádióban.

A szakértő azt mondta, „tonnánként 40-50 ezer forint helyett ma már 90 ezer forint felett jár az ár”.

A drágulás a liszt árát is érinti, pedig néhány hete még azzal nyugtattak az iparági szereplők, hogy van elég gabona. Fizikailag van is, csak épp le van már kötve. Aki pedig nem szerzett készletet, nem kötött le, az most nagyon nehezen jut hozzá Hollósi szerint.

A drágulás mögött egyébként több tényező áll: az energiaválság, a Covid okozta gazdasági változások, az úgynevezett szuperciklus (mikor az árak tartósan, akár egy évtizeden is túlnyúlóan emelkednek a nyersanyagoknál – magyarázza a Világgazdaság), illetve hogy hiánycikkről beszélhetünk.

Biztosan számolni kell tehát azzal, hogy tavasszal drágábban vásárolhatunk sütőipari termékeket, a malmok már bejelentették, hogy 40 százalékkal emelik a liszt átadási árát, de a szakértő szerint ebből nem lesz ugyanekkora emelés:

összességében 10-15 százalékkal drágulhat a kenyér ára.

Korábbi cikkeink a témában:

Post-covid drágulás: a vírus miatt mehet fel a kenyér ára!

Elképesztő áremelés: 400 forintba kerülhet egy kiló kenyér ősztől

Hirdetés