Hirdetés

Augusztus 5. és 14. között több mint hatvan távcsöves bemutató és egyéb csillagászati program várja az érdeklődőket. Fedezzük fel együtt az éjszaka csodáit!

A Magyar Csillagászati Egyesület szervezésében megvalósuló Egy hét a csillagok alatt nevet viselő programsorozat célja, hogy az országban minél többen élhessék át az éjszakai égbolt megfigyelésének élményét.

Sok remek alkalom lesz is erre augusztusban!

Ugyanis nem csak a Hold, az óriásbolygók és a galaxis, de a Perseidák fényzápora is beragyogja majd az eget – olvasható az egyesület honlapján.

Augusztus 5. és 14. között tehát csillagvizsgálók és amatőrcsillagászok, egyesületek és szakkörök országszerte várják majd programjaikkal az érdeklődőket a csillagos ég alatt.

A kezdeményezéshez eddig csatlakozott helyszínek listája IDE kattintva érhető el.

Pécsen távcsöves bemutatót, és lézeres csillagképtúrát szerveznek augusztus 5-én, pénteken (derült idő esetén) a Zsolnay Kulturális Negyed csillagteraszán, illetve szintén aznap az Ördögkatlan Fesztivál egyik izgalmas rendezvénye lesz ez a nagyharsányi Helytörténeti Múzeum mögött, 20.15-től kezdődően.

Csillaglesre egyébként lesz még lehetőségünk Pécsen is a Perseidák tetőzésekor: A PTE Szőlészeti És Borászati Kutatóintézet egy kiváló programot ajánl augusztus 11-12-re: a pécsi közvilágítástól távolabb eső Szentmiklós-hegyen, finom borok és jó társaság kíséretében gyönyörködhetünk a csillaghullásban. Az eseményről ITT írtunk korábban.

Kisokosunk pedig ITT olvasható el, melyben arra adunk tippeket, hogyan kémleljük a nyáresti égboltot a tökéletes élményért.

Hirdetés