Ezek a helyek nyílnak júniusban a belvároson innen és túl

Júniusban bepörög a város, elstartolt a Pécsi Országos Színházi Találkozó, megnyitotta a fesztiválszezont a Sétatér Fesztivál, és már az időjárás is kezd úgy viselkedni, mintha tényleg nyár lenne. Pécsett júniusban ráadásul több hely is nyílik, amiket érdemes tesztelnünk. Mutatjuk, melyeket! 

A Krédli, ahol megkóstolhatjuk a baranyai sváb konyha színe-javát

Nagy reményeket fűzünk a heteken belül nyíló Krédlihez, melynek leginkább a Budai városrészben lakók fognak örülni. Mint megtudtuk, nem véletlenül lett a családias hangulatú kisvendéglő neve a sváb törpetyúk.

– Fontosnak és értékesnek tartjuk a baranyai sváb konyha hagyományait, melyekből igyekszünk minél többet megmutatni a hozzánk betérőknek. Étlapunk állandó ételei mellett – mint például a tunkes, a saures, a sufnudli, és a héveknédli – a szezonálisan elérhető alapanyagokhoz és a helyi termelők kínálatához igazítjuk aktuális ajánlatainkat – avat be Schneider Gábor üzletvezető.

Hétköznapokon déli menüvel, a hét második felétől pedig vacsorával, a régió termelőinek boraival várják a vendégeket. A tervek szerint a nyár folyamán kerthelyiséget is nyitnak, ezért mindenképpen érdemes ellátogatni majd a Krédlibe.

Hol? 7525 Pécs, Hársfa utca 17.


A Nagyi Boltja, ahol gyermekkorunk kedvenc ízeit találjuk meg

A Nagyi Boltja egy olyan családi vállalkozás, ahol egyszerre próbálnak részesei lenni a környékbeliek életének, élményt nyújtani az idelátogató turistáknak. Kothencz Ildikó üzletvezető elmondja, hogy a Nagyi Boltja tulajdonképpen egy termelői üzlet, ahol mindenki megtalálhatja gyermekkora kedvenc ízeit.

– A június első hetében nyíló üzletben a vendégek házi süteményeket, kézműves, őstermelői alapanyagokból készült szendvicseket ehetnek, mellé pedig házi szörpöt, kávét, üdítőt kínálunk. A boltban házi tojás, tészta, lekvárok, mézek, befőttek, természetes ízesítők, termelői zöldségek-gyümölcsök, tejtermékek, füstölt áruk kaphatóak, de megtalálhatók egészséges élelmiszerek is – így az üzletvezető.

Ahogy Kothencz Ildikó fogalmaz, a Nagyi Boltja egy menedék, egy kedves hely, ahol meg lehet pihenni a fárasztó nap közben. A kedves, falusias berendezés és a szívélyes kiszolgálás az, amitől bárki rögtön otthon érezheti magát.

Mi amolyan ódivatú boltosok vagyunk, akik megjegyzik a neved, és hogy mi a kedvenced

– teszi hozzá az üzletvezető.

Hol? 7621 Pécs, Király utca 50.


A Kóstolda, ahol autentikus cigány ételeket ehetünk

Ha valaki punyát, „asztal körül futkosós rétest”, vagy éppen autentikus cigánylecsót szeretne kóstolni, akkor kötelező lesz kipróbálnia a nemsokára nyitó Kóstoldát a Király utcában. A pécsi Színes Gyöngyök Egyesület tagjai 2015 nyarán nyitották meg autentikus cigány ételeket kínáló lakáséttermüket, áprilisban pedig régóta dédelgetett álmuk válik valóra, megnyitják a Dunántúl első cigányéttermét Pécs szívében.

– Az utóbbi időben annyi vendég szeretett volna lakáséttermünkbe ellátogatni, hogy már nem győztük kielégíteni az igényeket. Adta magát, hogy megnyissuk a Kóstolda belvárosi „nagytestvérét”– árulta el lapunknak Várnai Anna.

Így készül a cigány rétes

Hozzátette, hogy a város szívében mindenféle nemzetiségű gasztronómia képviseletében működik már étterem, viszont a roma ételkultúrának semmilyen jelét nem lehet látni.

– Azt remélem, hogy megfelelően tudjuk majd reprezentálni a cigány gasztronómiát – így Várnai Anna. A nyitás június 12-én lesz.

Hol? 7621 Pécs, Király u. 36.


Frey Cukrászda

A Frey csapata egy teljesen hagyományos cukrászdát szeretett volna létrehozni a Hungária úton, amivel minden bizonnyal megtalálták azt, amire a környéknek szüksége van, hiszen nyitásuk óta egyre többen fedezik fel a csendes kis egységet.

– Egy olyan cukrászda szeretnénk lenni, ahova bárki betérhet egy sütire, kávéra, fagyira vagy akár el is viheti, esetleg megrendelheti szülinapi, vagy esküvői tortáját. Cukrászdánkban gluténmentes üzem is van, így a gluténmentes süteményeket teljes biztonsággal tudjuk elkészíteni – árulta el lapunknak Frey Ádám mestercukrász.

A Freyben találunk még diétás termékeket, laktóz-, tej-, cukormentes, és vegán sütiket is, de a házias finomságok választéka legalább olyan széles, mint a diétásoké. A forróbb hónapokban pedig rengeteg fagyi közül válogathatunk.

Hol? 762 Pécs, Hungária utca 53/1.


A máriagyűdi Czukor Borsó új helyre lel

A pécsi Czukor Borsó kistestvére új, végleges otthonába költözik Máriagyűdön. November óta szorgosan folynak a munkák, a csapat végre talált egy 122 éves házat, melyet stílusosan alakítanak ki a kávézó, cukrászda végső helyének.

– Nem megyünk messze, csupán öt házzal arrébb költözünk, az Arany János utca 19.-be. A kávézót egy hatalmas kert öleli át, ami lehetőséget nyújt akár egy pár órás gondtalan csevejre is – árulta el lapunknak B. András Márta üzletvezető.

Minden más marad: a házi receptek alapján készülő fenomenális sütik, kávék, és egyéb ínyencségek. A csapat június végén tervez nyitni, melyről a közösségi oldalakon tájékoztatja majd a nagyérdeműt.

Hol? 7800 Máriagyűd, Arany János utca 19.

Hirdetés