Bocuse d’Or: az ország legjobbjai között a pécsi séf

Várnai Péter Istvánt, a pécsi Corso Hotel korábbi séfjét is beválogatták a világ egyik legrangosabb szakácsviadalának selejtezőjébe szeptemberben. Várnai kiérdemelte, hogy decemberben a Bocuse d’Or magyar válogatóján az ország legjobbjai között mutassa meg tudását.

hirdetés

December elején derült ki, hogy ki az a hat fiatal séf, aki továbbjutott a világ egyik legnívósabb szakácsolimpiájának magyar döntőjébe. Közülük kerül majd ki az, aki Magyarországot fogja képviselni a Bocuse d’Or európai válogatóján Torinóban. A verseny első rostája egy pályázat volt, melyre egy recepttel lehetett nevezni megadott “téma” alapján.

A beérkezett pályamunkákból a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagjaiból álló zsűri választotta ki a legígéretesebbeket, így alkotóik vasárnap élőben is bemutathatták tehetségüket, köztük a pécsi séffel, Várnai Péterrel. Ekkor már nem a beküldött pályamunkát, hanem egy másik ételt kellett elkészíteniük, amit a Magyar Bocuse d’Or Akadémia kért.

A főtémához borjúcombot, kacsamájat és salottahagymát, a vegetáriánus tányérhoz pedig rizottórizst, fürjtojást és gombát kellett használni.

Bár Várnai jelenleg Németországban szakács, a verseny előtti utolsó heteket Pécsett töltötte, az étel „finomhangolása” volt munkahelyén, a Corso Hotelben történt. A felkészülés során Skrut György, a Kalamáris vendéglő konyhafőnöke, Brunner Attila, a Blöff bisztró konyhafőnöke, Kosztolányi Zoltán szakoktató és Kurucsai Attila, a Mokos pincészet konyhafőnöke segítette a pécsi séfet.

– A felkészülés miattam egy kicsit körülményes volt, hiszen én Németországban dolgozom. A verseny előtti másfél hónap úgy nézett ki, hogy tizenegy napot dolgoztam a munkahelyemen, a tizenegyedik nap után pedig beültem az autóba, és hazavezettem 1100 kilométert. Két napig próbáltunk, majd a harmadik napon visszamentem Németországba. Ezt háromszor sikerült belesűrítenünk a felkészülési időszakba – meséli Várnai Péter.

– Nagyon profi volt a szervezés – folytatja –, de sajnos hibát követtem el, amikor indulás előtt nem ellenőriztem hogy működik-e az olajsütő. Csak az utolsó pillanatban lett volna rá szükségem, de az olajsütő hiánya miatt az egész tálalást át kellett szerveznem – meséli a nehézségeket a pécsi séf. Tapasztalatszerzésnek tökéletes volt ez a verseny, kaptam egy visszajelzést, hogy jó úton haladok és két év múlva újra szívesen látnak – tette hozzá.

A zsűri végül Elek Richárdot (Fausto’s), Garai Ádámot (Olimpia Vendéglő), Haraszti Zsoltot (Solier, Gödöllő), Pohner Ádámot (Kistücsök, Balatonszemes), Veres Istvánt (Babel) és Volenter Istvánt (67 Étterem) választotta a legjotbb hat közé, ők versenyeznek majd február 8-án a SIRHA Budapesten, a magyar döntőben.

Várnai Péter számos pécsi étteremben megfordult szakácsként vagy konyhafőnökként, így a Kalamáris Vendéglőben, az Aranykacsa Étteremben, a Pezsgőház Étteremben és a Corso Hotelben található Corso étteremben is.

 

A felkészülésről videó is készült:

Fotó: Várdai Tibor