Hirdetés

Biztosra menvén, a korai foglalás kedvezményeit szem előtt tartva, már a tél végén lefoglaltuk nyári görög nyaralásunkat július elejére. Ahogy március közepén betört az országba a vírus, egyszerre minden bizonytalanná vált, csak reménykedni tudtunk abban, hogy megnyílnak a határok júliusra. Szerencsére ez be is következett, pont július elsejével indulhattak meg a turisták a mediterrán államba. Viszont úgy, hogy a napokban újra komoly szigorításokat vezettek be, még jobban felértékelődik az ott, meseszép környezetben, felhőtlenül eltölthetett vakáció.

Az, hogy Görögország minden negyedik munkavállalója az idegenforgalmi szektorban dolgozik, mindent elmond arról, mennyire létfontosságú az állam számára a turizmus. És mivel az ország gazdasága amúgy is elég instabil, jókora gyomrost jelentett számukra a koronavírus megjelenése. A vezetők hamar felismerték a veszélyt és roppant szigorú korlátozásokat vezettek be, ennek eredménye, hogy a tízmilliós államban jelenleg sem éri el a 200 főt az áldozatok száma.

Az intézkedések tehát sikeresek voltak, Görögország a nyár elején tudta volna nyitni a határokat, már csak a többi „kibocsátó” országon múlott, mikor indul be az idegenforgalom. A belföldi turizmus júniusban már el is indult, a külföldiek előtt július elsejével érkeztek meg az első turisták.

Egy délelőtti életkép Polychrono utcáiról

Mivel az elmúlt napokban számos balkáni állam produkált újra kedvezőtlen adatokat (nőtt a fertőzöttek száma), Görögországnak újra szigorításokra volt szüksége, ugyanúgy, ahogy hazánk is ismét új intézkedéseket vezetett be. Jelenleg a görögöknél minden eddiginél több aktív fertőzöttet tartanak számon, ezek fele pedig turista. A legfrissebb, hatályban lévő intézkedések szerint repülőgéppel még akadálytalanul közlekedhetünk oda-vissza, ám földi úton már több ellenőrzés vár ránk a határokon, ahová többek között friss negatív PCR-tesztre is szükségünk lesz. Mindenesetre létfontosságú a tájékozódás minden egyes határátkelőről, az érintett országokban éppen érvényben lévő intézkedésekről.

Mi is így tettünk, emellett szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy július első felére foglaltunk szállást a Tesszaloniki alatti Chalkidiki-félszigetre, ami a magyarok egyik kedvelt helyének számít. A félsziget három kis nyúlványa közül az elsőn, Kassandrán töltöttünk egy gondtalan hetet, ahol többek között azt is megfigyelhettük, hogyan nyomja rá a bélyegét a koronavírus a szezonra.

A naplemente gyönyörű látványt nyújt vírushelyzettől függetlenül

Mivel a görög hatóságok csupán egy határátkelőt hagytak nyitva az északi határnál, az összes, többségében bolgár, szerb, román, német nyaraló itt sorakozott fel, a várakozás 3,5 óráig tartott. Ezután sikerült elkerülni a próbaszerű tesztelést is, és megkönnyebbülve jutottunk át az előzetes regisztrációval kapott QR-kód ellenőrzése után Görögországba.

A tengerparti település szűk utcáin sétálva rögtön szembetűnő, hogy idegen rendszámú járművekkel alig találkozunk. A nemzetközivé vált angol nyelv is alig csendül fel valahol, szerte a tengerparton görög társalgott göröggel. Ha mégis mondani kellene egy jellemzően előforduló idegen nációt, akkor talán leginkább a bolgárok lennének azok.

A Chalkidiki-félsziget partjai Görögország leggyönyörűbbjei közé tartoznak

Számos helyen látszik, hogy nagyobb méretű nyaralóhadra tervezték a vendéglátóhelyeket. Estefelé, a nyüzsgő sétányok persze mindig megtelnek üdülőkkel, de napközben nagy csend honol mindenhol. A ritkásan lakott szállodák, a félig elfoglalt tengerparti napernyők is arról árulkodnak, látott már ez a part nagyobb üdülősereget is, sokkal nagyobb számú külföldivel.

A higiéniára adnak a boltosok és a vendéglátósok: a legtöbb helyen ki van helyezve a kézfertőtlenítő és sokan használják is. Maszkot viszont az éttermekben és bárokban felszolgálókon kívül senki sem visel – de azt hiszem, ez a nyári görög hőségben, egy üdülőhelyen, bocsánatos bűn. A sok arcot eltakaró, maszkos nyaraló kiábrándító látvány lenne, bármennyire is mindannyiunk érdeke a védekezés.

Ha éppen sütne is a nap, akkor sem lenne tömve a part

Általános tapasztalat, hogy a külföldi vendégekért mindent megtesznek a vendéglátók, éttermesek: figyelmesek, segítőkészek, érdeklődőek, és sok étteremben egy kis plusz grátisz édességgel is igyekeznek elnyerni a szimpátiánkat.

A látottak alapján egyértelműen kijelenthető, hogy ezen a nyáron a görög turizmust csak maguk a görögök segíthetik meg, az elenyésző számú külföldi nyaraló aligha mentheti meg az ezer sebből vérző idegenforgalmat, bármennyire is vette fel Görögország a vírus elleni harcot, az első hullámot viszonylag sikeresen túlélve.

Hirdetés