A Pécsi Sörfőzde is ott van a legnagyobbak között

A sörágazat dinamikus fejlődésének fenntartása mellett a kormány törekszik a minőségi sörök piacának élénkítésére és a kézműves sörök szegmensének szélesítésére – mondta Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán, a XIII. Nemzetközi Sörverseny és Sörmustra beharangozó sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hozzátette, hogy ebben az agrártárca kiemelt partnere a jelenleg 54 főzdét tömörítő Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete (KSE), amely a sör, illetve a kulturált alkoholfogyasztás népszerűsítése érdekében számos fesztivált rendez. Ezek közül a legjelentősebb a Nemzetközi Sörverseny és Sörmustra, amelynek megvalósítását az agrártárca is támogatja.

Zsigó Róbert elmondta, hogy a sörgyártás az elmúlt évtizedek fúziói és felvásárlásai nyomán a világ egyik legkoncentráltabb ágazatává vált. A magyar sörgyártásban 4 közepes- és nagyvállalat, valamint számos kis- és mikrovállalkozás van jelen: 2017-ben a négy legnagyobb szereplő (Dreher, Heineken, Borsodi és Pécsi Sörfőzde) együttes teljesítménye adta az ágazat árbevételének közel 95 százalékát, az exportárbevétel közel 98 százalékát és a foglalkoztatás 86 százalékát.

A kisüzemi sörfőzdék száma a 2013–2017 közötti időszakban mintegy 70 százalékkal nőtt, mindeközben árbevételük több mint háromszorosára bővült. Ebben az időszakban az üzemi nyereség megháromszorozódott és az adózás előtti nyereség is közel megduplázódott, emellett a foglalkoztatottak számában is 50 százalékos emelkedés történt.

Egy elemzés szerint egy söripari munkahely 17 másik munkahely fenntartásához járul hozzá: kettőhöz a mezőgazdaságban, kettőhöz a kereskedelemben és 13-hoz a vendéglátásban – jegyezte meg az államtitkár.

Hirdetés