Pünkösdkor már újra hajókázhatunk a Balatonon

A hagyományos húsvéti kezdés helyett pünkösdkor, május 30-án indítja a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) az első menetrendi és sétahajójáratait, igazodva a járványügyi helyzet új, enyhébb kormányzati intézkedéseihez – áll a társaság MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

hirdetés

A 174. hajózási szezon kezdetével a BAHART folyamatosan nyomon követi majd az utasforgalom alakulását, és szükség szerint módosítja a meghirdetett menetrendet, illetve kapacitásokat.

A járatindulásokról a társaság honlapja, a bahart.hu közöl információkat, illetve a cég ügyfélközpontjában, a +36-84/310-050-es számon adnak tájékoztatást.

A szezonindulás első két hetében a 4 legforgalmasabb útvonalon közlekednek majd hajók minden nap, naponta négyszer a Siófok-Balatonfüred-Tihany, Balatonboglár-Révfülöp és Fonyód-Badacsony útvonalakon, valamint napi 3 alkalommal Balatonmáriafürdő és Balatongyörök között.

A pünkösdi szezonindító hétvégétől 9 kikötőből sétahajójáratok is indulnak: Siófokról, Balatonfüredről, valamint Keszthelyről minden nap, további hat kikötőből – Badacsonyból, Balatonboglárról, Balatongyörökről, Balatonlelléről, Balatonmáriafürdőről, valamit Révfülöpről – pedig a hétvégi napokon.

A kialakult járványügyi helyzet visszavonásig a járatokat a következő feltételekkel lehet igénybe venni: a hajók zárt utastereiben kötelező a szájmaszk, a nyitott fedélzeti részeken csak ajánlott ennek viselése. Kötelező az egymástól számított másfél méteres távolság betartása a kikötőben, a pénztáraknál és a hajók fedélzetén is, kivéve az egy háztartásban élőket.

A szállítható utasok számát a járatok maximális befogadóképességhez képest átmenetileg csökkentik, emiatt a cég a legnagyobb hajóit állítja forgalomba, és jegyeket minden járatra korlátozott számban adnak el.

Idén a már megszokott kedvezményeket nyújtja a társaság, amely néhány újdonsággal is szolgál.

A járatokon elhelyezett plakátokon, és mobiltelefonnal, QR kóddal elérhető tájékoztatókon keresztül megismerhető lesz a hajók története. A balatoni településekről és azok látnivalóiról is hallhatnak, illetve több járaton a kihelyezett képernyőkön láthatnak is tájékoztatókat az utasok a hajók fedélzetén.

A szezon első hétvégéjét akcióval indítja a BAHART.

Május 31-én gyereknap alkalmából a megvásárolt Playmobil gyerekjegyek mellé egy ajándék Playmobil figurát kapnak a gyerekek.

A BAHART közleménye kitér arra is, hogy az elmúlt hónapokban a hajók és kikötők szokásos karbantartási munkáin túl Keszthelyen átépítették az állomásépületet, a komp két kikötőjében, Szántódon és Tihanyban pedig tárolókkal és szerszámokkal is ellátott kerékpáros pontokat alakítottak ki.

hirdetés

Hirdetés