A koronavírus-járvány miatti kétévnyi visszaesés után a 2019-es rekordot közelítik a magyar turisták adatai Horvátországban – közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség tájékoztatója alapján a Portfolio.

Ivana Herceg, a HTZ budapesti képviseletének igazgatója a szervezet 25. jubileuma alkalmából tartott rendezvényen kiemelte, hogy eddig 2019 volt a legsikeresebb év, a magyar turisták vendégéjszakái akkor haladták meg először a 3 milliót Horvátországban.

A járvány miatti visszaesés után idén ezt a csúcsot ismét megközelítettük, miután mostanáig 595,8 ezer turista 3 millió 44 ezer éjszakát töltött az adriai államban.

A 2019-es rekordévben 644 ezer magyar vendég csaknem 3,3 millió éjszakát pihent ott.

Mint írja a lap, a magyar turisták közel harmada választja a Kvarnert, azaz Tengermellék-Hegyvidék megyét nyaralásának színhelyéül, de Crikvenica, Abbázia (Opatija), Rab, Krk és Lopar is szerepel a leglátogatottabb úti célok között. A tavalyihoz képest 32 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek most a magyarok ebben a régióban, az adatok megközelítik a 2019-es évét.

A közlemény idézi Kristjan Stanicic, a HTZ igazgatóját is, aki azt hangsúlyozta: Horvátország számára nagyon fontosak a magyar vendégek, Magyarország ugyanis a legtöbb turistát és vendégéjszakát adó küldőpiacok top 10-es listájának állandó szereplője. A magyar turisták „rendkívül lojális vendégek”, de Horvátország arra is törekszik, hogy minél több fiatal turista a szárazföldi területeket is ismerje meg az év egészében.

Horvátország jövőre belép az eurózónába, illetve küszöbön áll a schengeni csatlakozása is, ami tovább növeli turizmusa versenyképességét az európai környezetben, és ebből a magyarországi vendégek is profitálnak – jelentette ki Kristjan Stanicic.


Lapunk több kiváló kedvcsináló utazási élménybeszámolót osztott meg már az olvasókkal a csodálatos horvát vidékekről és a tengerpartról. Munkatársunk nyári „főhadiszállása” a Vis sziget, a hűvös késő őszi napokon jól eshet elolvasni legutóbbi cikkét, nézegetni a képeket – talán egy kicsit ráhangolódva a következő nyaralás megtervezéséhez.

Jövőre ugyanitt! Hagyományos horvátországi nyaralásunk rövid meséje

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés