Hirdetés

Nem mindennapi látványosságban lehet részük a koránkelőknek (vagy éjjeli baglyoknak) péntekre virradóan: öt bolygót, a Merkúrt, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert és a Szaturnuszt Naptól való távolságuk sorrendjében figyelhetik meg. Ráadásul szabad szemmel!

Mint írja a The Guardian, bár az viszonylag gyakori, hogy 2-3 bolygó sorakozik fel, hasonló ritka jelenségre legutoljára 2004 decemberében volt példa.

Az öt bolygó pénteken a kora reggeli órákban emelkedik a horizont fölé, kelet és délkelet irányában a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz válik láthatóvá, mielőtt a leghalványabb, a Merkúr eltűnik a felkelő Nap fényében.

Csak egy nagyon szűk időablakban láthatjuk tehát őket együtt.

Dr. Greg Brown, a Greenwich Királyi Múzeum csillagásza kifejtette a lapnak, a Vénuszt és a Jupitert lehet majd a legkönnyebben észrevenni, előbbi brit idő szerint hajnali négy órától, a Mars és a Jupiter pedig háromnegyed háromtól lesz látható a horizont felett.

A Szaturnusz hajnali fél kettőkor emelkedik fel, de a Marshoz hasonlóan napfelkelte előtt már nehezen lehet kiszúrni. A Merkúr pedig csak hajnali fél öt körül kel fel, ezért a hajnali fényben már ő is kevésbé lesz jól megfigyelhető. A bolygó egyébként közel marad majd a horizonthoz.

A jelenség közép-európai idő szerint egy órával később lesz.

A lap szerint az élményhez egy távcső is jól jöhet, mellyel a leghalványabban látható bolygókat is megpillanthatjuk. Ám felhívták a figyelmet, hogy mielőtt a Merkúrt nézegetnénk, mindenképp győződjünk meg arról, hogy a Nap tényleg a horizont alatt van, ugyanis ha közvetlenül a korongba nézünk, súlyosan sérülhet a szemünk.

Hozzáteszik: a ragyogó Merkúrt később júniusban könnyebb lesz megfigyelni, ahogy felemelkedik az égen, június 24-én pedig az öt bolygóhoz a félhold is csatlakozik a Vénusz és a Mars között.

Hirdetés