Szeretnek is, meg nem is külföldön bennünket

Bár egyes tengerparti régiókat nagyon gazdaggá tesz a turisták hada nyáron, sokan ki nem állhatják a turistákat, a helyiek szerint a rengeteg látogató élhetetlenné teszi a városukat. A pécsiek kedvenc úti céljait vettük górcső alá, hogy ott mi a helyzet. 

Egyre több városban fokozódik a helyzet

Az Arran Jovent nevű katalán nacionalista ifjúsági mozgalom az elmúlt hónapokban több turistacsoport utazását is megkeserítette: nemrég egy utasokat szállító emeletes turistabuszt firkáltak össze piros festékkel Barcelonában, de Palma kikötőjében is lecsaptak a tüntetők. Ott egy étteremmel szemben vonult fel a csoport mintegy húsz tagja, égő jelzőfáklyákkal, transzparensekkel. “A turizmus megöli Mallorcát” – írták az egyik kifeszített lepedőre. Egyik olvasónknak, Zsófinak is vannak rossz tapasztalatai Palmával.

– Mallorca keleti részén voltunk egy gyönyörű kisvárosban, gondoltuk, hogy egyik nap megnézzük Palmát is. Az egyórás autóutat két és fél óra alatt tettük meg a dugók miatt, majd az autóból kiszállva gyalogszerrel, egymást lökdösve, értünk el a katedrálisig. A főutcán azzal szembesültünk, hogy egy étteremben, kávézóban sem volt ülőhely, a járdán pedig lépni sem lehetett. Fejvesztve rohantunk a kocsinkhoz, hogy távozzunk a városból. Megértem a helyieket, borzasztó a helyzet.

A helyieknek elegük van a tömegből 

A közelmúltban tragikus terrortámadást is átélt Barcelona önkormányzata még – a gyilkosságok előtt – júniusban közzétett közvélemény-kutatása szerint a helyiek 12 százaléka a város legfőbb problémájának a turizmust tartja, mivel az szerintük már meghaladja Barcelona befogadóképességét, és így élhetetlenné teszi.

Azonban nemcsak a katalán fővárosban gondolták ezt így, Velencében, Dubrovnikban és San Sebastianban is voltak már idén tiltakozó megmozdulások. Dubrovnikban például – mely szintén kedvelt üdülési célpontja a pécsieknek – nemsokára korlátozzák az óvárosba látogató turisták számát úgy, hogy ha elérnek egy kritikus tömeget, leállítják a taxikat, a buszokat, és a turistákat “öntő” hajók forgalmát is szabályozzák. Emellett az éttermek kevesebb széket tehetnek ki az utcákra, így több hely jut sétára. Nem véletlenül, hiszen 2016-ban a szezon alatt egymillió turista kereste fel a dubrovniki óvárost.

Rekordszámú magyar utazik a horvát tengerpartra

Kedvelt pécsi célpont Görögország, Bulgária, Törökország és Egyiptom is, de kedvencünk még mindig a horvát tengerpart. Olyannyira szeretünk ellátogatni szomszédainkhoz, hogy idén rekordot is döntöttünk: soha nem utazott még egy hónap alatt annyi magyar turista Horvátországba, mint idén júliusban. Marin Skenderovic, a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselet vezetője szerint, csak júliusban közel 201 ezer magyar turista 1,091 millió vendégéjszakát töltött az adriai államban, számuk 9,3 százalékkal, az ott töltött idő pedig 7,1 százalékkal haladta meg a tavalyi hasonló időszak adatait.

Az év első hét hónapjára vonatkozó adatok szerint a külföldi vendégek száma 13,8 százalékkal növekedve meghaladta a 9,161 milliót, a vendégéjszakák száma pedig 16,5 százalékos bővüléssel átlépte a 46,871 milliót.

Megugrottak az árak, mosolyból egyre kevesebb

A turisták száma ellenére a horvát árak közel sem olcsóak, ha egy család minden nap étteremben akar enni, s összeszámolja az összes költséget, valószínűleg már jobban megéri egy bulgáriai nyaralás repülővel. Több pécsi olvasónk is rossz tapasztalatokról számolt be, Betti egy horvát autószerelőre panaszkodott, aki a javítási költség többszörösét kérte volna el egy rutinműveletért, míg Ádám olvasónk a túlterhelt és kedvetlen vendéglátásra panaszkodott. Az sem ritka, hogy a szállásadók bánnak csúnyán a vendégekkel, de olyan olvasó is megkereste lapunkat, akit nem szolgáltak ki egy boltban, mert turista volt.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés