5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKözérdekűFigyelem! Kipróbálják a Rákóczi úti buszfolyosót!

Figyelem! Kipróbálják a Rákóczi úti buszfolyosót!

Idén szeptember 16. és 22. között rendezik meg az Európai Mobilitási Hét rendezvényeit, a kezdeményezéshez a pécsi önkormányzat már ötödik alkalommal csatlakozott. A programsorozatról Kővári János, a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság alelnöke árult el részleteket.

Magyarországon mintegy kétszáz település csatlakozott idén az Európai Mobilitási Hét elnevezésű kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy a szervezők bemutassák az autómentes közlekedés alternatíváit, népszerűsítsék a gyalogos, a biciklis és a buszos közlekedés különböző formáit.

Kővári János, a városfejlesztési bizottság alelnöke szerint a pécsi önkormányzat több olyan döntést is hozott ebben az évben, amelyek a belváros forgalmának mérséklését, közlekedési túlterheltségének csökkentését célozzák.

– Az egyik ilyen, hogy a Hungária utat és a Rákóczi utat „célforgalmasítanánk” a jövőben, azaz csak a buszok, a biciklisek és azok az autók közlekedhetnének rajtuk, amelyeknek az adott szakaszokon „céljuk” van. Ezt a közgyűlési döntést szeretnénk modellezni, és bemutatni, hogy mit kell majd tenni a kapcsolódó közlekedési útvonalakon.

Az önkormányzat jövőre új bicikliutak és közbringaállomások építését is tervezi, s miután a buszos közlekedést az elmúlt években a lakosság igényeihez igazította, mindezeket is szeretnék népszerűsíteni.

– A buszos közlekedést úgy, hogy a Mobilitási Héten a buszokon meglepetésszerű előadások lesznek, azaz némely buszjáraton művészek váratlan műsorszámokat adnak elő. Lesz buszfestés is az Autómentes Nap keretében, amit egyetemisták és képzőművészek fognak végrehajtani – mondta a képviselő.

A Konzum előtti buszmegállót erre a hétre látványosan feldíszítik, játszóteret és berendezett kertet alakítanak ki, a megálló fedett részében egy kis olvasósarkot is létrehoznak. A mobilitási hét utolsó napján, az Autómentes Napon szintén érdekes programokkal várják a Kossuth térre kilátogatókat.

A Pécsett megrendezendő Európai Mobilitási Hét kiemelt célja, hogy enyhítsék a belváros autós forgalmát (ennek érdekében próbálják ki a célforgalmasítást), emellett fontos az is, hogy a forgalom csökkenésével jelentősen tisztuljon a belváros levegője, mérséklődjön a légszennyezettség.

2016. szeptember 16 – 21. között (e hét péntektől jövő hét szerdáig) a Rákóczi út Felsőmalom utca és Jókai utca közötti szakasza mindkét irányból behajtani tilos (kivéve célforgalom) korlátozást kap. A korlátozás két pontja közötti szakaszon megmarad a meglevő sávok használata.  Kizárólag a célirányba közlekedőkre korlátozódik a behajtás lehetősége.

Szeptember 22-én, csütörtökön, az Autómentes Napon 7 és 19 óra között, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Hal tér közötti szakaszon a mindkét irányból behajtani  tilos (kivéve autóbusszal) tábla kihelyezésével a a minden személygépkocsi kizárnak, így a buszközlekedés zavartalan lesz.

A Kossuth téri mélygarázs az egész rendezvény alatt szabályosan megközelíthető.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő