Több ezer embert kapott munkát

Ipar, munkahely kell végre

Tizenkétezer álláskereső kapott segítséget a Baranya Megyei Kormányhivatal TÁMOP 1.1.2. elnevezésű, négyéves projektjében. A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítását célzó, nyolcmilliárd forintos összköltségvetésű program október végén zárult, de jelenleg is vannak hasonló célkitűzésekkel uniós forrásokból megvalósuló munkaerő piaci projektek.

A 2011. május elsején indult, Európai Unió által támogatott projekt közvetlen célja a munkaerőpiacon halmozottan hátrányos helyzetű ügyfelek – a gyesen, gyeden lévők, a romák, a kedvezőtlenebb helyzetű régiókban élők, az alacsony iskolázottságúak, a fiatalok és az 50 év felettiek – munkaerőpiacra való belépésének segítése volt. A több mint nyolcmilliárd forintos projekt komplex, személyre szabott, a helyi munkaerő-piaci lehetőségekhez és igényekhez igazodó szolgáltatásokkal és támogatásokkal próbálta előmozdítani a foglalkoztatási helyzet javulását – ismertette a projekt részleteit Dr. Jászberényi Gábor, a kormányhivatal főigazgatója.

TÁMOP, munkaügyi3

– Az elmúlt négy év alatt Baranyában mintegy 12 ezer álláskeresőnek segítettünk munkához jutni, vagy piacképes szaktudást, szakismeretet szerezni. Sikerként könyvelhetjük el, hogy a résztvevők 40 százaléka dolgozik a projektből való kilépését követően is – folytatta a főigazgató.

A képzések tervezésénél elsősorban a hiányszakmáknak megfelelő tanfolyamok indításával igyekeztek támogatást adni az érintetteknek, akiket szaktanácsadók, pszichológusok segítségével is felkészítettek a munkavállalásra. Az álláskeresőket foglalkoztatók emellett bértámogatást, bérköltség-támogatást kaptak.

Podlócz Judit projektmenedzser kiemelte, hogy a projekt kezdeti 6 milliárdos keretét idővel 8 milliárd forintra emelték, így a 27,2 százalékos költségnövekedés következtében az eredetileg tervezettnél 75,3 százalékkal több munkanélkülit tudtak bevonni a projektbe. A tizenkétezer érintett közül több mint háromezren szereztek valamilyen képzettséget. Ha a munkaerő-piaci adatokat nézzük, a megyében idén regisztrált 19 ezer álláskereső közül minden második részt vett a projektben, s közülük minden ötödik tartósan el is tudott helyezkedni.

Ez a program ugyan lezárult, de jelenleg is vannak hasonló célkitűzésekkel uniós forrásokból megvalósuló projektek. Elérhető a kétmilliárd forintos keretösszegű Ifjúsági Garanciaprogram, mely a 15 és 25 év közötti fiatalok munkába állását kívánják előmozdítani 2017 végéig. Október 1-től pedig elstartolt az Út a munkaerőpiacra program, kiemelt célcsoportok a 25-30 év közötti pályakezdők, alacsony iskolai végzettségűek, 50 év felettiek, közfoglalkoztatásból kilépők. A támogatási programról a Járási Hivatalok foglalkoztatási osztályain lehet érdeklődni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés