„Felfüggesztjük a rosszkedvet!”

Ezúttal péntek esti premierlázban ég Böhm György rendező, dramaturg, gagmen, aki a Pécsi Nemzeti Színházban állítja színpadra Kipling irodalmi klasszikusának, A dzsungel könyvének hazai musical változatát. Dés László, Geszti Péter és Békés Pál zenés játéka hihetetlen sikerszériát ér meg, ahol csak bemutatják. Az 1996-os ősbemutató óta a Vígszínházban túl vannak immár a kilencszázadik előadáson! A pécsi teátristák nem babonásak: január 13-án, pénteken este hétkor tűzik műsorra a musicalt. Persze, a 13-as szerencseszám is lehet. Legyen is!

hirdetés

Tükének érzi magát, mert sok szállal kötődik Pécshez. A Leőwey Gimnáziumban érettségizett a 70-es évek elején, s e nagy hírű intézmény volt rendezői szárnypróbálgatásainak terepe is. Böhm György ugyanis középiskolás diákként két előadást is rendezett az intézmény egykori, igazi színháztermében.

– Arrabal Tábori piknikjével a keszthelyi Helikonon is részt vettünk, az akkoriban fontos ünnepnek számító november 7-re készített, Október rádió című produkció, Majakovszkij forradalmi burleszkje azonban, szokatlan hangvétele miatt, kis híján kellemetlen helyzetbe hozott. Mindenesetre nagyon hálás vagyok azoknak a fantasztikus pedagógusoknak, akik a Leőweyben oktattak: idősebb Jandó Jenőnek, aki az éneket és Tüskés Tibornénak, aki a magyart tanította, s ott ismertem meg Bécsy Tamást is, aki szakfelügyelőként járt a gimnáziumba, később tanárom volt az ELTE-n, és olyan jó barátságba kerültünk, hogy sok helyütt megnézte a rendezéseimet is. Emlékezetes esztendők voltak. Két színházbérlettel rendelkeztem (mint gimnazista és mint kollégista is), így a 60-as évek végén, a 70-es évek elején minden előadást kétszer láttam a pécsi nemzetiben. Kortárs magyar drámák sorát tűzék akkor műsorra, s emlékszem, a szóbeli magyar érettségin, ahol épp e témát húztam, szó szerint tudtam idézni Illyés Gyula akkor bemutatott, Bölcsek a fán című darabjából: „nincs repülés gyönyörűbb, ragyogóbb, mint eszmének, tudománynak a szárnyaival szállni teérted irányért, emberiség…”. Elképesztő élmény, hogy most itt dolgozhatok, s ahova negyven éve áhítattal és lelkesen jártam nézőként, oda a közönség most az én rendezésemre fog bejönni!

– Első ízben állítja színpadra A dzsungel könyvét. Mit gondol, miben rejlik e musical hihetetlen sikere, népszerűsége?
– Elsősorban a zenéjében, ami e műfaj esetében a legfontosabb. Másrészt abban, hogy maga a történet roppant érdekes, izgalmas. Egy archetipikus mese Maugliról, a vademberről, aki kiszakad a civilizációból, majd visszakerül oda, de nem tud vele mit kezdeni. Magunkra ismerünk a történetben, hisz szereplői, az állatok emberi tulajdonságokkal felruházott, igazi karakterek. Alkotótársaimmal sokat gondolkodtunk azon, miképpen tudnánk a pécsi előadást olyan újdonsággal gazdagítani, amitől más lesz, mint az eddigiek. A távoli jövőbe helyeztük a történetet: több ezer évvel vagyunk egy nagy természeti katasztrófa, földrengés vagy cunami után. A kataklizmát néhányan túlélték, és a természet kezdi visszahódítani az egykor lakott területeket. A mi történetünk egy nagyvárosi dzsungelben játszódik, ahol az utcakövek között óriási fa nőtt, s mindent behálóznak az indák… Aki számítógépes játékokon nőtt fel, vagy látta a Mad Max 2-3-at, esetleg A jövő hírnöke című filmet, el tudja képzelni e látványvilágot. E gondolatot visszük végig az előadáson, Bátonyi György díszlete és Túri Erzsébet jelmezei is ezt szolgálják. A jelmezeket valójában a zene ihlette, így például a farkasoké rockeres jelleget kap, a majmoké, akik funkyt énekelnek, ahhoz igazodik.

– A Pécsi Balett teljes társulata is fellép a produkcióban.
– A táncosok óriási szerepet kapnak. Jól ismerem, és nagyon szeretem őket, mert kiválóak, s mindig megbízható minőséget garantálnak. Igazgatójukkal, Vincze Balázzsal is sokat dolgozom, legutóbb az Otelló librettóját írtuk együtt. A balettosok A dzsungel könyvében nem biodíszletként jelennek meg, hanem szinte főszereplőkként, akik mozognak, játszanak, beszélnek, rosszalkodnak majd a színpadon.

– A kettős szereposztás mindkét Maugliját vendégművész alakítja.
– Mikola Gergő és Szabó Dávid is szerepelt már több rendezésemben. Ragyogó tehetségű fiatalok. A pécsi színészeket is imádom, egyiküket-másikukat korábbról is ismerem. Lipics Zsolttal Szegeden dolgoztam együtt, Füsti Molnár Évával pedig a legendás Rock Színház egyik előadásában, A krónikásban. A többieket most ismertem meg jobban, s mondhatom: mámoros boldogság volt velük a munka. Számomra a színház: játék. Nem életre-halálra, hanem csak és kizárólag életre szóló játék. Imádok élni, valószínűleg hedonista vagyok, s az előadással szeretnék ebből az érzésből a közönségnek is átadni egy kicsit. Tíztől százéves korúig mindenkit várunk, s garantálom, hogy akik hétkor bejön a színházba, fél tízkor mosolyogva és jókedvűen távozik onnan. Erre a két és fél órára felfüggesztjük a rosszkedvet!