Tűzugrás, sörkóstoló és fényfestés várja a pécsieket a Múzeumok Éjszakáján

Hirdetés

Viharvadászat, tűzugrás, sörkóstoló, föld alatti túrák és mini O.Z.O.R.A.: minden eddiginél több, és színesebb programmal robban be idén a Múzeumok Éjszakája Pécsen június 22-én. Az esemény keretében tizenöt helyszínen, már délután három órától várják a nagyérdeműt tárlatvezetésekre, műhelyfoglalkozásokra, előadásokra, bemutatókra, és izgalmasabbnál izgalmasabb programokra. 

A keddi sajtótájékoztatón Őri László, Pécs alpolgármestere hangsúlyozta, hogy az immár hagyományos kulturális eseményen több mint száz programmal várják a pécsieket a város tizenöt pontján.

– Az elmúlt esztendő a város és a Janus Pannonius Múzeum életében is különleges volt, hiszen Pécs volt a Múzeumok Éjszakája országos programsorozat kiemelt helyszíne. A státuszhoz kiemelt látogatószám is társult, hiszen az elmúlt évben több mint hétezren látogattak el a múzeum kiállításaira ezen alkalomból. Arra számítunk, hogy most szombaton is több ezer pécsi és Pécs környéki múzeumszerető vendég fog betérni a programokra – mondta el Őri László.

Az alpolgármester az eseményen elmondta azt is, hogy a közgyűlés döntése értelmében az önkormányzat mintegy 49 millió forint többlettámogatásban részesíti a Janus Pannonius Múzeumot az eredeti költségvetéséhez képest.

– Javaslatot fogok tenni továbbá arra is, hogy a város számára rendelkezésre álló pénzügyi többletből öt millió forinttal támogassa az önkormányzat a múzeumot, melyből elsősorban egy természettudományos kiállítás megvalósítását segítené elő – tette hozzá az alpolgármester kedden.

Kőhalmi Andrea, a Janus Pannonius Múzeum marketingvezetője hangsúlyozta, hogy idén is rendkívül kedvezményes jegyárakkal várják a kultúraszeretőket, a családosokra tekintettel pedig már délután három órakor elkezdődnek a programok.

– Az idei program egyik különlegessége, hogy az O.Z.O.R.A. fesztivállal együttműködve varázsolunk karneváli hangulatot az egyébként csendes és meghitt Schaár Erzsébet kertbe. A helyszínen különböző zenei programokkal, kézműves foglalkozásokkal, élő fényfestéssel, hastánc- és cirkuszi bemutatókkal várjuk a vendégeket szombaton – tette hozzá.

Rengeteg program várja a pécsieket

A Modern Magyar Képtárban a Múzeumok Éjszakáján nyílik meg Az Ablaknál ülő nő és a Festőlegény – Selmecbánya és tengerparti városok látképével című kiállítás (20.00), amely 7 ritkán látható Csontváry-festményt mutat be a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből. A Képtárba amúgy is érdemes ellátogatni: műhelyfoglalkozások, tárlatvezetések egyaránt lesznek (az állandó és az időszaki kiállításokban).

Zsolnay és Vasarely szubjektív és szakmai szemmel

A Zsolnay Múzeumban (Káptalan u. 2.) a Zsolnay-kerámiák sajátos forma-, minta- és színvilágát középpontba helyező műhelyfoglalkozás mellett Dévényi Sándor Kossuth-díjas építész szubjektív (21.00), valamint dr. Kovács Orsolya művészettörténész szakmai (22.30) tárlatvezetése segít felfedezni az állandó kiállítást. A Vasarely Múzeumban (Káptalan u. 3.) műhelyfoglalkozás keretében (17.00–20.00) készíthetünk kinetikus képeslapot az Op-art padláson, este pedig (20.00–22.00) interaktív vetítés (dr. Kovács Balázs), valamint egy szakmai (Pusztai Tünde), illetve egy szubjektív (Horváth András építész) tárlatvezetés kalauzol el az op-art irányzat pécsi születésű, jelentős alkotójának életművében.

Sörkóstoló, harmonikazene, régészeti bemutatók

A Mecseki Bányászati Múzeum felszíni kiállítását éppúgy megismerhetjük szakmai vezetésekkel (18.00, 20.45), mint a Múzeum Galéria (Káptalan u. 4.) Ez sör! című tárlatát (19.00, 21.00, 23.00). A galéria előtti udvarban harmonikazene garantálja a kiváló hangulatot, és sörkóstoló is lesz! (A szervezők kérik, hogy aki ez utóbbin szeretne részt venni, június 20-ig ezt a [email protected] címen jelezze!) A Pierre Székely Kőkertben régészeti (17.00–20.00) és csiszolási (19.00) bemutatók adnak bepillantást a szakmai kulisszák mögé.

Egy udvarnyi O.Z.O.R.A. Fesztivál a Káptalan utcában

Teljesen önálló műsorblokként is értelmezhető az O.Z.O.R.A. Fesztivál színes, gazdag vizuális-zenei élményekkel teli programsora, amely a JPM igazgatósági épülete mögötti udvarba csábítja majd az „éjszakázókat”. Zenei programok, kiállítások, filmvetetés, kézműves foglalkozások (batikolás, recycling ékszerkészítés, medálkészítés), élőfestés, illetve élő fényfestés, hastánc- és cirkuszi bemutatók adnak kavalkádszerű élményt a hétköznapokon igen csendes kertben.

Pólónkra szitáztathatjuk a Magányos cédrust

A Csontváry Múzeumban a kicsik és nagyok éppúgy megtalálják számításaikat ezen az éjszakán. Az udvarban (19.00–21.00) a Napszínező műhelyfoglalkozás keretében Csontváry alkotói korszakának csúcsán elért „napút” színeket idézik meg színkörpörgetővel, térbeli képeslapot, homokképet, origamilepkéket készítenek.

Tárlatot vezetnek az állandó kiállításban a KERO (azaz a Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája) diákjai (16.00, 17.00), este pedig Aknai Tamás művészettörténész (21.00), s 19 órakor Ancil Anita és zongorista növendékei adnak interaktív koncertet. Az épület előcsarnokában (18.30–19.30 között) Füzes Petra grafikus szívesen teljesíti azon vendégek kívánságait, akik Csontváry Magányos cédrus című képét szeretnék viszontlátni táskájukon vagy pólójukon.

Barangolás a római korban és a Múzsák Kertjében

A múzeum foglalkoztatótermében egymást érik az érdekes témákat boncolgató előadások: a római kori épületek 3D-modellezéséről, háromdimenziós rekonstrukcióról hallhatunk bemutatókat, majd Tám László vezetésével (21.30) a Múzsák kertjében tehetünk képzeletbeli barangolást, a fotóművész Palmyra, Damaszkusz, Kairó régészeti emlékeit, s a Vatikáni Múzeum és a Louvre értékeit mutatja be. Az első falvak című kiállítás értékeibe szakmai vezetések (19.00, 21.00) avatnak be.

A „pécsi mamuttól” a viharvadászokig

A Természettudományi Múzeumban (Szabadság u. 2.) már 16 órától várják a fiatal korosztályt: a legváltozatosabb foglalkozásokkal, amelyek között meg kell említeni a Pécs környéki lelet- és ásványgyűjtők bemutatóját. Aki csontból ékszereket, eszközöket szeretne faragni, vagy kőeszközöket mustrálni, az június 20-ig a [email protected] címen jelezheti e szándékát. A jégkor vándora – a „pécsi mamut” című időszaki kiállításban – a kincskeresés és a kiscsoportos gyűjteménylátogatások mellett – a témák szakértői (felnőttek számára) mamutok és emberek kapcsolatáról (19.00), viharvadászatról (20.00), valamint az éghajlatváltozásról (21.00) tartanak előadásokat.

Múzeumi tűzugrás a Szent Iván-éjen

Átellenben, a Néprajzi Múzeumban (Rákóczi út 15.) a 16 órától kezdődő folyamatos programokon (búzaőrlés, kézműves vásár és bemutató, bőrpénztárca-készítés, papírmerítés stb.) túl különlegesnek ígérkezik Zajácz Gábor görögkatolikus atya vezetése A keleti rítus kincsestára c. időszaki kiállításban. Sturm Melitta és Wolf Janka pajzán vásári zenés komédiát (20.00), Szentes Anett és Balogh János népzenei műsort adnak elő (20.30). A programsor betegségűző almasütéssel (21.00) és a szokásos Szent Iván-éji tűzugrással (23.00) zárul.

A Szerecsen Patikában (Apáca u. 1.) foglalkozások és tárlatvezetések lesznek, a Vasváry-házban (Király u. 19.) pedig szakmai alaposságú, de közérthető, érdekes előadások kalauzolnak a repülés történetébe. A Várostörténeti Múzeumban a fegyverek kerülnek célkeresztbe: az előadások (18.00–19.30) a tüzérség történetéből szemezgetnek. Pásztor Andrea és Rónaky Gizella a 2008–2019 közötti mecseki múzeumi túrákról mesélnek, majd 22.30-tól Gál Éva tart tárlatvezetést a Pécs története című állandó kiállításban.

Aki egy kicsit nagyobb távban, több mozgásban gondolkodna, idén is lesz a Jakab-hegyet érintő éjszakai túra. A részvevők 17.30-kor az Égervölgyi tó északi oldalán, a szalonnasütő helynél találkoznak. Nemcsak hegyet mászhatunk, hanem a föld alatt is kalandozhatunk.

2019-ben is megismerhetővé válnak a Szent István tér alatti pezsgőpincék három alkalommal (18.00, 19.30, 21.00). Regisztráció: [email protected].

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét