2018-as köntösbe öltöztetik Pécsett a cigány népzenét

A pécsi Gandhi Gimnázium tanulói neves cigány művészekkel együtt különleges koncertet adnak novemberben a Kodály Központban. A Hangok című produkció 21. századi köntösbe bújtatva a cigány/roma táncban, zenében, de legfőképp népdalokban rejlő értékeket mutatja majd be. 

A koncerten előadott zeneművek mind népdalok lesznek, melyeket a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetétől kaptak a szervezők. A dallamok közül sok még a közreműködő neves cigány művészek számára is újak voltak – mondta az esemény kapcsán tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, Horváth Krisztián, a Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola művészeti vezetője.

Olyan ismert előadók is közreműködnek majd a produkcióban, mint például Oláh Gergő énekes, Balogh József és Künsztler Ágnes az EtnoRom együttes tagjai, a Kanizsa Csillagai együttes két énekese és Boda Péter előadóművész. Mellettük pedig természetesen a Gandhi Gimnázium tanulói és más, elismert városi zenészek és énekesek lépnek majd fel.

Decsi István, Pécs alpolgármestere a koncertről tartott sajtótájékoztatón elmondta, nagyon fontos Pécs többnemzetiségű mivolta és a nemzetiségek saját kulturális élete, valamint intézményrendszere. Kiemelten lényeges, hogy jó környezetben, partnerként tudjanak együtt működni a többségi társadalommal és a város támogassa tevékenységeiket. Az idén 25 éves Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola egyike a város büszkeségeinek és most gazdagítja kulturális életét olyan produkcióval is, mint amilyen a novemberi koncert is lesz.

Az alpolgármester maga is ott volt a koncertsorozat első előadásán, ami elkápráztatta magas színvonalával.

– Amikor négy évvel ezelőtt a Gandhi Gimnázium létrehozta alapfokú művészeti iskoláját, az kérdezték, mi szükség van még egy művészeti iskolára, de azt feleltem, mi másképp szeretnénk csinálni. Nem jobban és nem rosszabbul, mint mások, egyszerűen másképp – mondta Virág Bertalan, a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Az iskola pedagógiai programjának szerves része a kultúra tanítása, széles körben való megismertetése. Ehhez szorosan hozzátartozik a Hangok nevű koncert is.

Hiszik, hogy a kultúrával és a zenével az egymás közötti szakadékok átívelhetőek, tette hozzá az ügyvezető. A koncerten cigány és nem cigány származású művészek együtt állnak majd a színpadon, a közös cél az, hogy a cigány kultúrában rejlő értékeket bemutassák, továbbítsák a nézők felé.

“Ez a kultúra egy olyan kultúra, ami hosszas vándorlás, megaláztatás után – túlélve Auschwitzot – azt az üzenetet hordozza magában, hogy mindig van remény”   

– zárta gondolatait Virág Bertalan.

A Hangok a tavalyelőtti Tavaszváró Nemzetiségi Koncertet és a tavalyi, Valaha madarak voltunk című előadást követi a sorban. 

Hirdetés