35 éve töretlen barátságot, testvérvárosi kapcsolatot ünnepel Pécs és Fellbach

Pécs és a német kisváros, Fellbach barátsága egészen 1986-ig nyúlik vissza, a testvérvárossá válás pedig igazi politikai és történelmi szenzációnak számított 35 évvel ezelőtt: hiszen a két település hozta össze az első hivatalos német-magyar, ilyen jellegű egyezményt. Ahogy annyi minden másba, a járvány ennek a jelentős eseménynek a megünneplésébe is beleszól, a pécsi és fellbachi polgárok azonban nem hagyják veszni az alkalmat: az online térben emlékeznek meg márciusban.  

„35 Jahre Städtepartnerschaft Pécs-Fellbach” (azaz: 35 éve testvérváros Pécs-Fellbach) című, német nyelvű online matiné keretében a pécsi származású, a thübingeni egyetemen oktató Prof. Dr. Fata Márta izgalmas előadást tart majd „Deutsch-ungarische Beziehungen im Spiegel der Stadtgeschichte von Pécs” (vagyis: Német-magyar kapcsolatok Pécs várostörténetének tükrében) címmel.

A kulturális sokszínűséget magyar-német oboás és zongorás zenei műsor hivatott az online eseményen szimbolizálni. A két város polgármesterei, Péterffy Attila és Gabriele Zull; valamint a Fellbachi Testvérvárosegyesület elnöke, Beatrix Kant pedig köszönti majd az érdeklődőket.

Beatrix Kant, aki az esemény szervezője is egyben lapunk megkeresésére elmondta: nagyon örül annak, hogy ilyen régóta tart a jó kapcsolat a pécsi és fellbachi lakók között és abban reménykedik, hogy a 35 éves testvérvárosi kötelék további ismeretségek megkötéséhez járul majd hozzá, annál is inkább, mert tudja, milyen nagy számban van jelen Pécsett a német nemzetiség. Úgy fogalmazott, hogy habár a pandémia miatt most nem lehetséges a korábbiakhoz hasonló látogatások és közös programok megszervezése, ő nagyon bízik az online lehetőségekben.

– Pécs és Fellbach 1986-ban aláírt testvérvárosi megállapodása történelmi jelentőséggel bírt, és bír ma is. 35 évvel ezelőtt megosztott világban éltünk, a nyugati demokrácia és a keleti kommunizmus kettészakította Európát. Bár az enyhülés jelei már érezhetők voltak, a két politikai tömb közötti kapcsolatfelvétel mégis igazi elszántságot követelt mindkét fél részéről. Elődeink azonban elhivatottak voltak az európai értékek, a partnerség és az országhatárokon átívelő együttműködés iránt, amiért hálásak vagyunk nekik. A két város közötti kapcsolat példamutató, de nem példa nélküli volt akkoriban. A Baranya megyében és Pécsett már évszázadok óta élő német nemzetiség kulturális és rokoni kapcsolatai természetes alapját jelentették, és jelentik mind a mai napig ennek a kooperációnak. A német és a fellbachi kapcsolat azóta is erős és élő városunkban: Pécs a magyarországi németek legjelentősebb szellemi és kulturális központja lett, a városunkat választó német cégek pedig sok lakos megélhetését biztosítják. Bár a járvány a testvérvárosi kapcsolatok ápolását is különösen nehézzé teszi, de bízom abban, hogy a pandémia ellenére is gyümölcsöző marad a kötelék és később új lendületet kap – mondta ennek kapcsán Péterffy Attila, Pécs polgármestere.

Március 28-án, vasárnap veszik fel az előadást, melyet aztán március 31-től lehet megtekinteni, IDE KATTINTVA

Hirdetés