5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút PécsA fa lelke - Csóti Gábor munkássága

A fa lelke – Csóti Gábor munkássága

A két éve elhunyt faszobrász, iparművész, Csóti Gábor munkássága előtt tiszteleg június 24-ig látható, közös kiállítással a Váradi Antal utca 5-ben, egymás tőszomszédságában lévő Pécsi Műhelygaléria, valamint a Kiméra Antikvárium és Antikvitás.

Halak, madarak, mozdulatok. Korpusz és Űr-Odüsszeia. Fából és gyökérből. Tisztán, szépen, szűkszavúan, mégis beszédesen. Érdemes hát időt szánni Csóti Gábor tárlatára, amely a művész harminc alkotását mutatja be. A hangulatos emeleti kiállítóteret ,,belakják” e plasztikák, reliefek, szobormodellek. Az otthonosság érzetét erősíti, hogy posztamensként csodás bútorok, komódok, asztalok sorakoznak a térben.

Többek között dió- és körtefából, vörösfenyőből és feketedióból készültek az itt látható munkák, sőt, akad köztük a tiszafa illatos gyökeréből faragott is. Némelyiket személyes fájdalom ihlette, de ezek is úgy állítanak emléket valakinek, hogy közben mindannyiunkhoz szólnak, lelkünket megérintően.

Láthatjuk Sikoly című kompozícióját, amely előtanulmánynak tekinthető Szabó Lőrinc borovi fenyőből készült síremlékéhez, melyet 1995-ben avattak föl a Fiumei úti sírkertben. Igazán különleges az a két munka a 80-as évekből, amelyek nem úgy születtek, hogy a művész kifaragta a fából az általa elképzelt alakzatot; egyszerűen megmutatja, milyen ábrázolás bújt meg az évgyűrűk rejtekében. A fa szelleme című egy szinte szabályos emberi arcot bont ki a fából, a másik pedig két halat formál.

A Pécsi Műhelygaléria a Kiméra Antikvárium és Antikvitással közösen méltó emléket állít Csóti Gábornak, egyaránt bemutatván az életmű korai (a 70-es évekből való) és késői darabjait (2008-ban készülteket), melyek utolsóként őrzik alkotójuk keze nyomát. A tárlat június 24-ig várja a látogatókat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő