12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaA Hair zenéje csendül fel a Kodályban

A Hair zenéje csendül fel a Kodályban

Első ízben szólal meg Budapesten kívül a Hair musical átdolgozása, melyet Pejtsik Péter készített oratorikus stílusban. A Kodály Központban rendezendő koncerten október 9-én este hét órától vehetnek részt a zenebarátok.

Igazi kuriózum várja a klasszikus muzsika rajongóit, ha ellátogatnak október 9-én, vasárnap este hét órára a hangversenyterembe. A Hair betétdalait a budapesti Musica Sonora Kamarazenekara és a szintén fővárosi Semmelweis Vegyeskar, valamint kiváló énekes szólisták adják elő. Az est karmestere Illényi Péter lesz.

A koncert első felében Felix Mendelssohn: Hebridák – nyitány, majd Mendelssohn e-moll hegedűversenye, (op.64.) hangzik el Banda Ádám fiatal hegedűművész előadásában. A koncert második felében hallhatja a közönség a Hair musicalt, több mint száz zenész közreműködésével. Komolyzenei átdolgozás ilyen formában először készült a musicalből, így e nagyszabású vállalkozást méltán nevezhetjük korszakokat és műfajokat ötvöző remekműnek.

Pejtsik Pétert, az After Crying zenekar alapító tagját, az átdolgozás szerzőjét itthon a legkeresettebb hangszerelők között tartják számon, de Európa-szerte is ismerik a nevét. Szimfonikus munkái hallhatók többek között Ákos, a Crystal, Kasza Tibor, Balázs Fecó és a Bon-Bon albumain. A Torzók című, Oscar-díjra jelölt filmhez az After Crying tagjaival közösen írt zenéje a 2002-es Berlini Filmfesztiválon Special Prix Europe-díjat nyert.

– Az átdolgozáshoz alapul a legelső, 1967-es színpadi változatot választottam. Nem az egész történet hangzik el, csak egyes dalokat emeltem ki, amelyeket a legszellemesebben tudtam ilyen módon megjeleníteni. A koncert így inkább szimfonikus dalfüzér, mint oratorikus musical – így Pejtsik Péter.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő