10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút PécsA Mátyás-templom kórusának koncertje

A Mátyás-templom kórusának koncertje

Július 1-jén, vasárnap reggel fél tízkor kezdődik a Mátyás-templom Kórusa és Zenekara zenekari miséje a Ferencesek templomában, az V. Egyházzenei Fesztivál keretében.

Az ország legismertebb templomának művészei W. A. Mozart: C-dúr miséjéből adnak elő részleteket a mise folyamán. Az együttes – templomának ismertsége mellett – egyike az ország legrégebbi zenei formációinak, hiszen 1688-as alapítása óta folyamatosan működik.

Repertoárjában főként reneszánsz, klasszikus és romantikus zeneszerzők, valamint magyar művészek szerzeményei szerepelnek. A tagok között hivatásos zenészek, ének- és zenetanárok, valamint zenekedvelő amatőrök is megtalálhatók. A kórus és a zenekar a legnagyobb magyar komoly- és egyházzenei fesztiválok rendszeres fellépője, emellett számos európai nagyszínpadon is osztatlan sikert arattak.
További vasárnapi programok az V. Egyházzenei Fesztiválon:

Napi orgonaszó Szotyori Nagy László orgonaművész előadásában: 11.30 – Belvárosi templom (Dzsámi), 12.30 –

Zsinagóga, 13.30 – Lyceum templom, 15.00 – Zsolnay Mauzóleum, 17.00 – Bazilika

A Palestrina Kórus szentmiséje a Bazilikában, 11:00

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő