A nyár a zombik jegyében telik Pécsett

Száznyolcvan zombijelölt mérettette meg magát április elején a készülőben lévő első magyar amatőr zombisorozat, az Utolsók szereplőválogatásán. Megkerültek a szereplők, készen áll a háttér, már csak pár simítás hiányzik, és júniusban pedig már foroghat is a kamera!

A jelentős túlerőben lévő pécsiek mellett az ország egész területéről érkeztek élőhalott-jelöltek az áprilisi castingra. A főszerepekre, mellékszerepekre is bőven akadt jelentkező – sikerült is őket kiválasztani.

A rendező Sajnovics Soma, és társa, Horváth Norbert elmondták, a sorozat teljes egészében Pécsett fog forogni, javarészt pécsi szereplőkkel – egy igazi vérbeli pécsi produkcióval állunk tehát szemben.

A válogatásra egyaránt érkeztek színészi, színházi múlttal már rendelkező, és teljesen amatőr jelöltek is. A száznyolcvan jelentkező közül került ki a szerencsés 5-6 főszereplő és mellékszereplő, illetve az 50-60 zombistatiszta.

A sorozat előkészületei már gőzerővel folynak. Rengeteg helyszínről egyeztetnek a pécsi önkormányzattal, várják az engedélyeket a közterületek használatára. Ugyanígy a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal is tárgyalnak, hiszen számos külszíni forgatás a Mecseken zajlik majd. Ami azonban már most biztos: a Pécs Pláza teljes területe a rendelkezésükre áll.

A tervek szerint egy évadot fognak leforgatni, ez összesen hat epizódot foglalna magába a sorozatok körülbelüli megszokott hosszával, 45 perccel.

zombi erdő
A Mecseken is zombikba ütközhet a kiránduló család, ha éppen forgatás lesz.

Az Utolsók forgatása május utolsó hetében, legkésőbb június elején megkezdődik. A kiválasztott szereplők kérésének megfelelően, a forgatások hétvégén zajlanak.

A bemutató tervei is megvannak már: ha minden rendben megy, szeptember végén az Uránia moziban egy közönségtalálkozóval egybekötött ingyenes premiervetítésen indulhat útjára a zombisorozat.

Sajnovics Soma és Horváth Norbert azt is elárulták, a technikai hátteret már biztosították számukra mintegy 10 millió forintból, de a rendezők még keresik a további szponzorokat, szívesen várnak mindenkit, aki bizalmat szavazna az Utolsóknak.

Hirdetés