A rapper, aki karneváli hangulatot hozott Pécsre

Ertl Dániellel, a D.O.G., Delusions of Grandeur nevű pécsi zenekar alapítójával, a Renesound kreatív műhely egyik alapítója, és a Pécs City Karnevál egyik ötletgazdájával lépten-nyomon találkozni a pécsi éjszakában. Sugárzik róla a zenekarára is jellemző vidám hip-hopos életérzés, mindig egy élmény összefutni vele. Az orvos családból származó pécsi rapper sokáig élt New Orleansban, szerelemből azonban Pécset választotta. Dani kétgyermekes apuka, ha éppen nem dzsemmel a Nappali előtt akkor lakásközvetítőként dolgozik, jelenleg pedig gőzerővel fáradozik azon, hogy szeptember 16-án ötödik alkalommal változzon a pécsi belváros színes forgataggá a Pécs City Karnevál alatt. 

– Mi a kapcsolatod Péccsel, és Amerikával?
– Pécsett születtem, de sokat éltem New Orleansben is. Ezt annak köszönhetem, hogy édesanyám, dr. Horváth Judit, a PTE Anatómiai Intézet munkatársa sokszor kapott meghívást egy New Orleans-i partnerintézmény laborába. Nem volt kérdés, hogy vele megyünk, így gyermekkoromban többször költöztünk ki vele néhány évre New Orleansba. Óvodás koromban látogattunk ki először, majd pár évvel később újra, de még felnőttkoromban is többször visszamentem, hol pincérkedtem, hol hurrikán sújtotta övezetekben dolgoztam.

– Önkéntes voltál?
– Nem, teljesen véletlenül alakult úgy, hogy egy időben voltunk ott, én és Iván – a hurrikán. Akkoriban Wisconsinban dolgoztam, egy barátommal mentünk volna le nyaralni a floridai Pensacolába, 2004-ben. Akkor csapott le a hurrikán, de mi ennek ellenére elmentünk a városba, munka volt bőven. Kertészkedtünk, garázsbejárót építettünk és segítettünk a helyieknek nyaralás helyett.

– Ha jól tudom, az egyetemet már itthon végezted. Orvos család sarjaként nem volt nagy a nyomás, hogy te is hasonló pályát válassz?
– Abszolút nem. Édesanyámnak persze megcsillant a szeme, amikor kezembe vettem a biológia tankönyvet, de azért nem erőltettek erre a pályára. A pécsi egyetem bölcsészkarán végeztem angol szakon, a jól sikerült szakdolgozatom miatt pedig próbáltak volna maradásra bírni, de harmincéves koromra végre elértem, hogy ne legyen házi feladatom – ezért nemet mondtam. Most főállásban családapa és lakásközvetítő vagyok.

– Mindeközben megjelent a zene az életedben.
– Igen, de viszonylag későn. Az utolsó amerikai túrámon írtam meg az első számomat. Utaztunk, Szabó András barátom tartotta a térképet, amikor mondtam neki, hogy gyorsan írja le, amit mondok, mert eszembe jutott valami. Persze akkor még nem tudtam mihez fogok kezdeni a hirtelen jött rímekkel, ahogy azokkal a szövegekkel sem, amiket egyetemi óráim alatt írtam, de egy idő után olyan szinten felgyülemlett a nyersanyag, hogy elkezdett frusztrálni.

– Ekkor jöttek a társak, és megalakult a D.O.G. – Delusions of Grandeur? 
– Így van. Csatlakozott hozzám két jó barát, az indiai származású, kaliforniai Simran Sandhu és a norvég Thomas Jensen, akik arra ösztönöztek, hogy ezekkel a szövegekkel mindenképpen tovább kellene dolgoznunk. Ekkor elindult valami, kiadtunk egy albumot is Loveable Swagin’ Dirt néven, ám mivel sokan egyetemisták voltak itt Pécsen, a tanulmányok után hazaköltöztek, a csapat szétesett. Persze tudtam, hogy hosszú távon nem fenntartható, ha egy zenekar tagjai nem csak pécsiek, hanem van, aki norvég, amerikai, ír vagy német. Most körvonalazódott azonban egy új formáció Wéber Zsuzsival, Kerekes Kornéllal, Kassai Jenővel, Kerekes Balázzsal és Zentai Péterrel, akikkel többek között az idei Fishing on Orfűn és a Pécsi Egyetemi Napokon is felléptünk már. A jelenlegi projekt, hogy stúdiófelvételeket, esetleg klipeket készítsünk a legújabb dalokról.

A D.O.G. jelenlegi formációja

– Ha ez még nem lenne elég, egy remek karnevált is szervezel mindeközben.
– Igen. Soltész Péter barátom vetette fel évekkel ezelőtt, hogy milyen jó lenne Pécsen is csinálni egy karnevált. Ő a Notting Hill-i karneválról, én a Mardi Gras-ról hoztam az élményeket, és láttuk, hogy Pécs erre tökéletes: mediterrán klíma, sok az egyetemista és gyönyörű a történelmi belváros. Belevágtunk, idén pedig már az ötödik Pécs City Karnevált szervezzük.

– Nehezen hittek az ötletben az emberek?
– Az elején sokan nem értették, hogy mit akarunk, aztán megszerveztük az első karnevált, ami történetesen nagyon jól sikerült, és akkor már leesett az embereknek, hogy miről van szó. Persze egy ilyen kaliberű esemény szervezése során mindig nehézségekbe ütközik az ember, ennyi év után viszont már segítőkész mindenki, hiszen letettünk valamit az asztalra.

– Mit vársz az idei karneváltól?
– Az egyetemisták abszolút megszólítva érzik magukat, kicsit az hiányzik, hogy ne csak a huszonévesek érezzék magukénak a fesztivált, hanem a többi pécsi polgár is. Szeretnénk, ha ez egy vonzó turisztikai erő lenne Pécsnek, és ne csak a helyiek mozduljanak ki szombaton, hanem más városokból is a csodájára járjanak.

– Milyen újdonságok lesznek idén?
– Ahogy már megszokhatták a pécsiek, idén is lesz jelmezes felvonulás és egész napos utcai buli a belvárosában, DJ-kkel, sound-systemekkel és koncertekkel, ami viszont újdonság, az a Széchenyi téri pop-up bódé, de lesz szeptember 15-én hangulatcsináló előbuli a Felszabadulás Emlékműnél, ahol lesznek koncertek, és fényfestés is a Zsolnay Fényfesztivál jóvoltából. Idén egyébként promotáltuk a karnevált a Pécsi Egyetemi Napok alatt, csütörtökön pedig a Budapest Parkban is képviseljük magunkat.

Idén tíz helyszínen külön bulizhatunk a karnevál után, és persze az alatt is rengeteg helyen szól majd a zene. Az ünnepélyes megnyitó 14.45-kor lesz a Széchenyi téren, onnan indul a forgatag 15.00-kor. Az útvonal: Széchenyi tér – Janus Pannonius utca – Sétatér – Ferencesek utca – Jókai tér – Perczel utca – Király utca – Búza tér – Király utca – Széchenyi tér. Részletes programért kattintson ide!

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés