13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzóna"A színház legmarkánsabb értéke a társulat"

„A színház legmarkánsabb értéke a társulat”

A kedden megtartott évadnyitó társulati üléssel elkezdődött a Pécsi Nemzeti Színház 116. évadja. A teátrum jelenlegi vezetése ebben az összetételben biztos, hogy utoljára köszöntötte az intézmény művészeit, dolgozóit.

– A színház legmarkánsabb értéke pillanatnyilag a társulat, az a művészi anyagból szőtt érték, amellyel szolgáljuk a közönséget – mondta köszöntőjében Balikó Tamás, a PNSZ direktora. Kiemelte: a Pécsi Országos Színházi Találkozó tíz esztendeje alatt kilenc produkcióval vett részt e rangos seregszemlén az intézmény, s nyolc díjat érdemeltek ki a mindig népes mezőnyben. Mindez ugyancsak pontosan jelzi azt a művészi értékrendet, amelyet a társulat képvisel.

– Én önszántamból nem hagylak el benneteket – szögezte le Balikó Tamás arra utalva, hogy 2011 februárjában lejár igazgatói mandátuma, s noha ő ismét megpályázta a posztot, korántsem érzi biztosnak, hogy a városvezetés neki szavaz bizalmat.

Szűnni nem akaró vastaps köszöntötte a jövő évtől nyugdíjba vonuló Simon Istvánt, aki 39 éve ügyvezető igazgatója a színháznak, s a gazdasági vezetői székből ugyancsak távozik a teátrum másik „kulcsembere” – miként Balikó Tamás nevezte -, Babarczi Etelka.

A 2010/2011-es évadban tizenkét új bemutatót tartanak, s tíz korábbi produkció marad továbbra is műsoron. Cser Miklós karmester, Balássy Szilvia balettművész, valamint Lesznyák Katalin, Pál András, Szabó Vera és Ujláb Tamás színművész vált meg a társulattól, de három ifjú táncos szerződött a Pécsi Baletthez Lendvay Zsóka, Matola Dávid és Tuboly Szilárd személyében.

A hagyományokhoz híven minden műfajban különlegességet kínál az idei repertoár is a Nobel-díjas író egzisztencialista drámájától a kortárs hazai prózán és operán, valamint gyermekbaletten át a magyar történelem egy fontos pillanatát rögzítő, világhírű musicalig, de műsorra tűznek klasszikus vígjátékot és pikáns mai bohózatot is, akárcsak kétszereplős tragikomédiát.

A társulati ülésen a városvezetés nevében dr. Kunszt Márta alpolgármester köszönte meg a színház igényes, magas művészi színvonalú munkáját, s abbéli reményét fejezte ki, hogy még hosszú időn át lehetünk büszkék az itt folyó munkára, az itt születő értékekre.

Az évadnyitó ünnepi perceit ezúttal is a jubilánsok köszöntése jelentette. Egy-egy szál virágot kaptak, akik 10-15-20-25-30 éve szolgálják a színházat. Ezúttal két örökös tag lett a rangidős: Uhrik Dóra és Tóth Sándor, a Pécsi Balett alapító tagjai, akik ötven esztendeje szerződtek a teátrumhoz.

Megható pillanat volt, amikor a társulat által négy éve alapított Hívó-díjat a színház idén elhunyt művészeti főtitkáráról, Csaba Zitáról nevezték el. Lánya, Csaba Beatrix a könnyeivel küszködve szólt a társulathoz, megköszönve, hogy édesanyja emlékét e díj révén is igyekeznek megőrizni. „Szeressétek, tiszteljétek és szolgáljátok a színházat éppúgy, ahogy a mama tette, aki titeket szeretett a legjobban a világon” – mondta. A társulat titkos szavazatai alapján idén Markó Rita segédrendezőé lett az elismerés, amit olyan színházi ember kaphat, aki a háttérből, a közönség számára láthatatlanul segíti a színészek munkáját.

Kedden délután Joshua Sobol-Jávori Ferenc: Getto című zenés színművének olvasópróbájával elkezdődött a Pécsi Nemzeti Színház új szezonja.

Dörner és Rázga is pályázott

Hatan pályáznak a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) igazgatói posztjára. Az augusztus 19-i határidőig a jelenlegi direktor, a teátrumot mintegy két évtizede irányító Balikó Tamás mellett Dörner György színművész, Rázga Miklós, a Tűzvonalban című tévésorozat egyik szereplője, Márton András, a PNSZ egykori színésze, Béres Attila és Rusznyák Gábor rendező jelentkezett – közölte az MTI. A pályázókat szeptember 6-án egy kilenctagú szakmai bizottság hallgatja meg, az önkormányzat kulturális bizottsága két nappal később vitatja meg a pályázati anyagokat, az igazgató személyéről a szeptember 18-i közgyűlés dönt.

További részleteket a Pécsi Hírek augusztus 27-én megjelenő számában olvashatnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő