8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKultZónaA város szívébe költöznek a nemzetiségek

A város szívébe költöznek a nemzetiségek

A koronavírus-járvány miatti rendelkezések a pécsi Nemzetiségi Tanács 2020-as működését is megváltoztatták: nem csak fontos programok maradtak el, de a testületi ülések is. Ennek ellenére a tavalyi évben is számos sikert értek el a pécsi nemzetiségek, 2021-ben pedig folytatják a munkát és új ötletekkel is előállnak. Többek között ezekről is beszélt lapunknak Auth István nemzetiségi tanácsnok. 

– Büszkén mondhatjuk, hogy városunkban 11 nemzetiség él együtt, alkot összetartó közösséget. Jelenlétük tetten érhető a pécsi nemzetiségi önkormányzatok működésében és az általuk elért eredményekben, értékeik a többségi társadalmat és a város kulturális hagyományait egyaránt gazdagítják – mondta Auth István.

„A hatályban lévő, a járvány terjedésének megállítását célzó rendelkezések azonban jelentősen megváltoztatták mindennapi életünket”

– fogalmazott a tanácsnok.

Mint mondta, ebben a helyzetben a nemzetiségi önkormányzatok testületei például nem tartanak üléseket, a jogszabályok szerint  feladat- és hatáskörüket az önkormányzatok elnökei gyakorolják.

Mi történt 2020-ban? 

– A tavaszi zágrábi földrengés után a horvát város polgármestere segítségkéréssel fordult felénk. Nemzetiségi tanácsnokként fontosnak tartom a határon átnyúló jó kapcsolatok ápolását, szem előtt tartva azt is, hogy városunk egyik legnagyobb lélekszámú nemzetisége a horvát. A tanács keretéből Zágráb városának segítségül 2 millió forintot juttatunk el – foglalta össze Auth István.

A 2020-as évre számtalan programot is terveztek a helyi nemzetiségek képviselői a Nemzetiségi Tanács közreműködésével, de ezek jelentős részét felülírta a pandémiás helyzet.

A szeptember 19-ére tervezett Nemzetiségi Hagyományőrző Fesztivál lemondását követően a Pécsi Kulturális Központtal egyeztetve a tanácsos azon dolgozott, hogy valamilyen formában mégis sikerüljön bemutatni a pécsi nemzetiségeket. Ezen cél megvalósítása érdekében októberben „Garázs Fesztivál” címen az ANK Művelődési Házban szerveztek egy online rendezvényt, melyről felvétel is készült. Az itt felvett anyagokból, valamint korábbi rendezvények archív videóiból a nemzetiségeket bemutató kisfilmek készültek és készülnek folyamatosan.

Balról jobbra: Auth István, Schrämpf Mária (moderátor), Vidákovics Szláven a „Garázs Fesztiválon”

– A városban élő nemzetiségek közös megjelenésére teremthetett volna jó lehetőséget az idei évben a Zsolnay Örökségkezelő NKft. által szervezett „Nemzetiségek Karácsonya” is, melynek a Jókai tér szolgált volna helyszínéül 2020 decemberében. A rendezvénnyel kapcsolatos elképzelés az volt, hogy az ünnep jegyében nemzetiségi vonatkozású megjelenést biztosítson, többek között kirakodóvásár keretében, továbbá éttermeknek kitelepülési lehetőséggel, elsősorban hagyományos nemzetiségi ételekkel, italokkal és a színpadon nemzetiségi előadásokkal, rövid produkciókkal. A járványügyi helyzet miatt ezt sem tudtuk tavaly megvalósítani, de a Nemzetiségi Hagyományőrző Fesztiválhoz hasonlóan szeretnénk, ha a pandémia után ez is minden évben állandó rendezvény lehetne – mondta Auth István.

Mint emlékeztetett, az Országgyűlés 2012-ben december 18-át a nemzetiségek napjának nyilvánította, kiemelve, hogy „a magyarsággal e hazában évszázadok óta együtt élő nemzetiségek társadalmunk fontos politikai és kulturális részét képezik, államalkotó tényezők.” Pécs önkormányzata minden évben ezen a napon adja át a Közgyűlés által alapított egyik szakmai kitüntetését, a Faluhelyi Ferenc-díjat. A rendezvényt tavaly a Pécsi Horvát Színházba szervezték, azonban a közös ünneplés, a díj átadása a vírus-helyzetre tekintettel elmaradt.

2019-ben Heil Helmut vehette át a Faluhelyi Ferenc-díjat

Auth István a 2020-as év összefoglalását egy sikertörténettel zárta: év végén, kitartó tárgyalások zárásaként a pécsi nemzetiségek részére sikerült a Városháza egy frekventált helyén helyiséget kapni, amely Nemzetiségi és Civil Irodaként fog működni a jövőben.

2021-es tervek 

A nemzetiségi tanácsnok kiemelte, hogy a tavalyi évre tervezett és a koronavírus-járvány miatt elmaradt különböző programokat idén megszervezik majd, sőt az elmaradt díjátadót is megtartanák szeptember 1-én.

– Terveink között szerepel a Pécsett élő nemzetiségeket bemutató rövidfilm, továbbá leporellók elkészítése. Emellett elindítjuk a Nemzetiségi Ösztöndíjprogramot, amellyel nemzetiségi fiatalokat szeretnénk támogatni. Végül kiemelt célunk és feladatunk 2021-ben a Nemzetiségi és Civil Irodában egy olyan működő közösségi tér kialakítása, amellyel a pécsi polgárokat és az idelátogatókat bevonhatjuk a nemzetiségek életébe, ahol bárki aktív részese lehet a nemzetiségi „létnek”. Ezt a közösségi teret a város szívében, a városházán, az egykori lakcímnyilvántartó irodában rendezzük be, ezzel kifejezve, hogy Pécs életében a nemzetiségek központi helyet foglalnak el – mondta Auth István.

[su_note note_color=”#dc7e7c”]A Nemzetiségi Tanács működési szabályzatában meghatározott célja és feladata, hogy a nemzetiségi egyéni és közösségi jogok érvényesülése, a nemzetiséghez tartozók érdekeinek kifejezésre juttatása érdekében koordinálja Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a városban működő nemzetiségi önkormányzatok közötti kapcsolatokat, egyezteti azok érdekeit, elősegíti a nemzetiségi jogok érvényesülését.[/su_note]

Kiemelt képünk 2019-ben készült a Nemzetiségek Napján.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő