5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaAkusztikus mese: KFT a Kodályban

Akusztikus mese: KFT a Kodályban

Este hét órakor régi ismerősökkel találkozhat a közönség: a KFT együttes ad rendhagyó unplugged koncertet a Kodály Központban. Ismert és új dallamok csendülnek fel akusztikus átiratban a színpadon. A könnyed, csendesebb előadás közben nem egyedül a zene kapja a főszerepet.

A fellépők ez alkalommal a háttérre is nagy hangsúlyt fektetnek: a közönség számára ismeretlen történetek kerülnek elő a zenekarról.

Az ígéretek szerint szó lesz arról, hogyan jutott el az együttes egy véletlen folytán Hawaii-ra, hogyan születtek bizonyos dalok, hol és miként játszottak együtt Ken Follettel, a népszerű krimi íróval, valamint miért volt egyik lemezük ősbemutatója az űrben. Beszélnek továbbá eddigi produkcióikról, könyvekről is, miközben szólnak az akusztikus hangszerek.

A KFT idén belépett a harmadik x-be, március 7-én volt az évfordulójuk. A nyolcvanas évek elején lépett színre a magyar könnyűzenei életben, s a mai napig nagy népszerűségnek örvend a csapat, rengeteg új rajongót szerzett idehaza és külföldön egyaránt. Milyen születésnapi meglepetéssel készülnek – erről is beszélni fognak a tagok péntek este.

Czimermann Zsuzsanna írása.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő