Az aradi szimfonikusok adnak koncertet a Kodályban

Pécs testvérvárosa, Arad szimfonikus zenekara lép fel a Kodály Központban november 22-én 19.30-kor. A koncert programja sem lesz hétköznapi, Liszt Ferenc mellett Dinu Lipatti és George Enescu műveit is megcsodálhatja a nagyérdemű. Az eseményre – mely egyben fontos állomása a két település testvérvárosi kapcsolatának – szeretettel várnak minden érdeklődőt, a belépés díjtalan.

hirdetés

A szervezők – azaz Pécs önkormányzata és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. – célja, hogy minél több olyan alkalmat teremtsen, amelyek segítségével bárki számára átélhetővé a Kodály Központ varázsa, egyedülálló akusztikája. A november 22-i testvérvárosi koncert üzenete, közös kulturális kapcsolódásai miatta remek lehetőséget kínál minderre azoknak is, akik még nem jártak a hangversenyteremben, hiszen ezúttal ingyenesen lehetnek a sajátos zenei élmény részesei.

A szervezők biztosak abban, hogy a hangverseny különleges élmény lesz. A kiemelt érdeklődés miatt azonban fontos időben gondoskodni a jegyekről. Jegyet foglalni november 14-én 12.00 óráig lehet Bognár Szilvia közönségszervezőnél a kozonseg@zsn.hu e-mail címen. Személyesen a Kodály Központ jegypénztárában van mód regisztrációra 2011. november 15-ig.

A koncerten Liszt Ferenc három népszerű műve (Les préludes; Mefisztó-keringő; Esz-dúr zongoraverseny) mellett hazánkban kevéssé ismert zeneszerzők művei is felcsendülnek. Dinu Lipatti Concertino klasszikus stílusban zongorára es kamarazenekarra op.3 műve, mely beleíródott az egyetemes zongora repertoárba. A XX. század elején írt mű magán hordozza J. S. Bach, Domenico Scarlatti es J. Haydn technikájának formajegyeit.

A Concertino után szólal meg az aradi szimfonikus zenekar tolmácsolásában George Enescu Első rapszódia című műve. A Román Rapszódiákat op.11 Enescu 1901-ben írta Párizsban, reagálva a francia zene nyújtotta kozmopolita megoldásokra. Idővel az alkotások a mester legnépszerűbb műveivé váltak, melyek számos nagy előadóművész repertoárján szerepelnek. A két rapszódia közül az első A-dúrban íródott és a legmutatósabb mű, éles, a pacsirta énekére emlékeztető temperamentummal, valamint a román népi muzsikusok utolérhetetlen imitációjával.

Az Aradi Állami Filharmónia 1948-ban alakult meg. A szimfonikus zenekar egy kórussal és egy népi zenekarral bővült ki, az évtizedek során számos ősbemutatót tartottak a nemzetközi és hazai repertoárból, nagyszámú hazai és nemzetközi művész közreműködésével. 1973-tól az aradi Filharmónia külföldön is koncertezik: megfordultak már Hollandiában, Lengyelországban, Németországban, Svájcban, Olaszországban, Magyarországon, Spanyolországban, Ausztriában és az Amerikai Egyesült Államokban is.

A november 22-i koncerten Sorin Dogariu működik közre zongorán. A művész több mint 600 hangversenyen es előadáson működött közre a romániai filharmóniákkal, és Európa-szerte koncertezett. Nagyszámú jelentős fesztiválon, kortárs zenei rendezvényen vett reszt, ahol ősbemutatókat tartott.

A pécsi koncertet Valentin Doni vezényli, aki számos romániai zenekarok élén is dirigál: Bucureşti, Iaşi, Botoşani, Constanţa, Ploieşti, Sibiu, jelenleg a Bacău-I „Mihail Jora” Filharmónia zenekarának állandó karmestere. Különös művészeti érdemeiért 1999-ben megkapta a Moldvai Köztársaság elnökétől a „Mester a művészetben” érdemrendet, 2002-ben pedig a francia kormány a „Művészetek és az irodalom lovagrendjével” tüntette ki.

Forrás: ZSÖK Nkft.